Baba

Egy anya nyílt levele a lányának, amit minden szülőnek látnia kell

Minden szülő szeretné, ha erős és magabiztos lenne a gyereke, az egyik anyuka, Toni Hammer pedig meg is tudta fogalmazni, mi szükséges ehhez.

Toni Hammer azért írta meg ezt a nyílt levelet, mert úgy szeretné felnevelni a most még ovis lányát, hogy soha ne essen áldozatul az iskolai zaklatás bármilyen formájának. Szerinte, ha a következőket megtanulja a lánya, akkor magabiztos és önbizalommal teli nő válhat belőle, akivel senki sem mer majd packázni. Mélységesen egyetértek vele, csak közben azért azt is tudom, hogy nem is olyan könnyű ezeket a pontokat megvalósítani.

„A lányomnak.

Ne kérj bocsánatot, ha valaki neked ütközik.

Ne mondd azt, hogy »bocsánat, amiért ekkora teher vagyok«. Nem vagy teher. Ember vagy, akinek a gondolatait és érzelmeit tisztelni kell.

Ne keress kifogásokat, ha nem akarsz randizni valakivel. Nem tartozol senkinek sem magyarázattal. Egy egyszerű »köszönöm, de nem« pont elég.

Ne agyalj azon, hogy mit egyél, ha emberek között vagy. Ha éhes vagy, egyél azt, amit akarsz. Ha pizzára vágysz, ne kérj salátát csak azért, mert mások mit szólnak. Rendeld meg azt az átkozott pizzát.

Ne azért növeszd meg a hajad, hogy valaki mást boldoggá tegyél.

Ne hordj szoknyát, ha nem akarsz.

Ne maradj otthon azért, mert nincs kivel elmenni egy programra. Vidd el magadat. Saját magadért szerezz élményeket.

Ne tartsd vissza a könnyeidet. A sírás azt jelenti, hogy olyat érzel, aminek ki kell jönnie. Nem gyengeség.

Ne mosolyogj csak azért, mert valaki azt mondta, ezt kell tenned.

Ne félj nevetni a saját vicceiden.

Ne mondj igent udvariasságból. Mondj nemet, mert az életedről van szó.

Ne rejtsd el a véleményed. Mondd el hangosan. Megérdemled, hogy meghallgassanak.

Ne kérj bocsánatot azért, aki vagy. Legyél bátor, merész és gyönyörű. Legyél önmagad.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése