Baba

Hamisan állította az anya, hogy a trolivezető rácsukta a babakocsira az ajtót

Korábban a BKV cáfolta az anya állításait, most a Miskolci Törvényszék adott igazat a közlekedési társaságnak.

Elbukta a pert az az anya, aki márciusban azt állította, hogy a 75-ös troli vezetője rácsukta az ajtót, és a babakocsiban ülő öt hónapos gyereke egy idegennel maradt az utcán – írja az Index.

A nő korábban azt állította, hogy a sofőr nem nyitotta ki az ajtót, csak a következő megállónál állt meg, ráadásul az ajtó becsukásakor a babakocsi is megsérült.

A videofelvételek alapján a BKV már másnap cáfolta a nő verzióját. Azt közölték, hogy nem idegenekkel maradt a gyerek, hanem az anya ismerősével. Emellett Vivien, az anya, miután fennmaradt a trolin, nem jelezte senkinek, mi történt. Más utas sem panaszkodott, így a sofőr nem hibáztatható. A babakocsi sem sérült meg, ezt az ajtózáró védelmi automatika nem engedné.

Most a Miskolci Törvényszék igazat adott a közlekedési társaságnak. Az ítélet szerint a nő valótlan tényeket állított, és a részben valós tényeket hamis színben tüntette fel.

Ezért a nőnek az országos médiában kell sajnálkozását kifejeznie, valamint 500 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie a BKV-nak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top