Baba

Babakocsiról álmodik a miskolci hármasikrek anyukája

Egy babát szerettek volna, három lett. A kicsik születése óta a szülők sétálni sem tudtak velük, babakocsira ugyanis nem futotta még a gyerekeknek.

„Szilágyi Laura és párja, Róbert átlagos magyar fiatalok: Laura nővérként dolgozik egy kórházban, párja kőműves. Albérletben élnek Miskolcon, esélyük sincsen saját lakást venni” – írja a miskolci párról a Blikk. A lap beszámolt arról is, hogy a fiataloknak a közelmúltban jöttek világra hármasikrei: Dávid és Márk egypetéjű ikrek, ikertestvérük Milán pedig egy másik petesejtből fejlődött.

„Szerettünk volna nagyon egy kisbabát, de arra egyikünk se számított, hogy egyszerre három lesz” – árulta el a lapnak a fiúk édesanyja, Laura. Hozzátette, az orvosok először azt mondták nekik, hogy két babájuk lesz, csak később, a várandósság 14. hetében derült ki, hogy a kicsik hárman vannak. „Sokkot kaptam a hír hallatán, azóta azon gondolkodom, miből fogjuk felnevelni és elindítani őket az életben.”

hármas ikrek, babakocsi

Kép forrása: Thinkstock

Az anyuka elárulta, a mindennapi teendőkben egy hivatásos kisgyermekgondozó segíti őket, míg párja éjjel-nappal dolgozik, hogy az anyagiakat előteremtse. Laura szerint a helyzetük nem könnyű, hiszen mindenből háromszor annyi kell: overallból, kiscipőből, etetőszékből. A családnak nincs autója, a kicsik pedig még nem tömegközlekedhetnek, így komoly művészet megoldani azt is, hogy egyáltalán az orvosig eljussanak.

„Sétálni sem jutottunk el még, minden álmom egy babakocsi karácsonyra, mert arra se futotta” – vallja be az édesanya, aki a nehézségek ellenére úgy érzi, a fiúk születése a legjobb dolog, ami történhetett velük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top