Baba

Ha azt hiszed, túl sok dolgod van, nézd meg, mit csinált ez a lány

A kórházban készült a főiskolai vizsgáira, és közben a gyereke születését várta.

Néha biztos úgy érzed, hogy a nyakadba szakadt a világ összes feladata, és rövid idő alatt tengernyi dolgot kell elintézned. Inkább nézd meg ezt a fiatal lányt, és rájössz, hogy nem is annyira nehéz a sorsod.

Nayzia Thomas úgy tette le utolsó vizsgáit a főiskolán, hogy közben terhesen a kórházban feküdt, mert a kisbabája születését várta.

A Twitterére kitett, édesanyja által készített fotó alá csak annyit írt: „Tökéletesen bemutatja jelenlegi életemet, mert rövidesen megszületik a gyerekem, de az utolsó vizsgáimon még nem vagyok túl.”

A Kansas városában működő Johnson County Közösségi Főiskola hallgatójának a vizsgaidőszak végéig ugyan lett volna még kis ideje, de az volt a célja, hogy hamarabb elintézze a dolgot, hiszen később a gyerek miatt biztosan nem lenne rá ideje.

Pár nappal később a lány beszámolt arról is, hogy – bár komoly megpróbáltatásokkal járt a szülés – világra jött a kisfia. És befejezte az egyetemi félévet is, ráadásul 3,5-es átlaggal.

(Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top