Baba

Hihetetlen, hogyan nyugtatta meg az apa a babáját

Az biztos, hogy ez az apa rendkívül kreatív, bár egy kicsit bizarrnak tűnik elsőre a kép, amit magáról és a babájáról posztolt.

Akinek van gyereke tudja, hogy bármilyen megoldásra hajlandó egy szülő, amivel meg tudja nyugtatni a gyerekét. Vannak, akik órákat köröznek a háztömb körül autóval, mert csak akkor nem sír a babájuk, a másik szülő inkább megfagy mínusz tízben, de kint tölti a fél napot a szabadban, mert csak hidegben alszik nyugodtan a baba. Ilyen szemszögből nézve már nem is olyan bizarr Anthony Favors megoldása, aki apa létére megszoptatta a babáját, hogy megnyugodjon.

A 10 hónapos kislány anyukája még szoptatja babáját, ám az egyik nap el kell otthonról mennie a munkája miatt. Az apa otthon maradt a négy gyerekkel, a legkisebb lánya pedig vigasztalhatatlanul sírt, bármit próbált csinálni a megnyugtatására. Még azt is visszautasította, amikor a cumisüvegéből megkínálta anyatejjel.

Ekkor jött az ötlet, hogy a pólójára lyuka vágva betegye a cumisüveget a melléhez, és így „megszoptassa” a babát. A baba teljes mértékben elégedett volt a megoldással, végre teleette magát, és békés kislány lett belőle. Egy nagy kalaplengetés jár az apukának ezért a kreatív megoldásért.

baba apa szoptatás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top