Baba

Harmadik gyereket akartak, ötös ikreik születtek

Ha szerencséjük van, a szülők akár 3 órát is végig tudnak aludni ötös ikreik mellett.

Az immáron hétgyermekes Chad és Amy Kempel két gyermekük mellé még szerettek volna egyet, végül próbálkozásuk olyan „jól sikerült”, hogy ötös ikreik születtek januárban. A pár még mindig próbálja szokni a helyzetet.

„Őrület ez az egész. Mindennap azt kérdezzük, hogy ez a valóság-e?” – mondta el nevetve Chad.

A házaspár napi 80 pelenkát cserél, ami 2480-at jelent havonta, valamint 40 palack tejjel táplálja a kicsiket, mindehhez pedig maximum öt órát alszanak naponta, de az már nagyon jónak számít.

„Soha nem adnám vissza őket, de ha megkérdezték volna, hogy öt gyermeket szeretnék-e, biztos, hogy nemmel válaszolok. Most viszont máshogy el sem tudom képzelni az életem” – mondta el Amy.

A babák nagyon korán, 27 hetesen jöttek a világra, ezért félő volt, hogy Amyék elveszítik őket. Születésük után három hónapig bent tartották őket a kórházban, ez idő alatt megerősödtek, mindegyikük egészséges, és végre otthon élvezhetik egymás társaságát.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top