Baba

10 mondat, amit a szülők szajkóznak a strandon

Kicsi gyerekkel a homokos tengerparton időzni nem annyira pihentető, mint inkább stresszes. De azért ha humorunknál vagyunk, jókat mosolyoghatunk magunkon, hogy ugyanazt a tíz mondatot szajkózzuk a gyerekeinknek évről évre.

„Ne dobáld a homokot!”

Valami egyetemes egyezség lehet a gyerekek között, hogy amint homok kerül a kezük közé, azt dobálni és szórni kell bele a világba. Legalábbis bizonyos kor alatt, úgy 2-3 évesek között ez elkerülhetetlen. Hogy miért dobálják a homokot, rejtély.

„Nem etetheted a madarakat.”

Már csak azért sem, mert ha egy madárnak adsz enni, akkor hirtelen előkerül egy tucat másik madár a semmiből és hamar csatatérré válik a strand. A legjobb békén hagyni a madarakat. Amúgy sem tudjuk, milyen étel a megfelelő nekik, ne erőltessük a kiflicsücsköket inkább.

„Kínáig ásol épp alagutat?”

Az ásást nem tudják megállni, egyszerűen addig ásnak a homokban, amíg már a fejük búbja sem látszik ki a gödörből. Ne küzdj inkább, csak adj neki egy ásót, és ezzel vásároltál magadnak tíz perc nyugalmat.

„Túl hideg a víz a fürdéshez.”

Egy darabig elsüthető mondat, amikor nem akarsz bemenni a vízbe a gyerekkel, de aztán úgyis le fogsz bukni, ha meglátja, hogy húsz másik embernek nem túl hideg a fürdéshez.

„Igen, belepisilhetsz a vízbe.”

Amint megadod magad és bemész a vízbe a gyerekkel, pár percen belül közli, hogy pisilnie kell. Neked meg semmi kedved kimászni a vízből, hogy vécét keresgélj a strandon, úgyhogy inkább legyintesz és engeded a vízbe pisilést.

gyerek strand szülők

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

„Ne menj túl messzire!”

Sem a vízben sem a parton nem tanácsos magad mellől elengedni a gyereket, ki tudja, hol kötne ki a végén.

„Milyen szép kagylóhéj! Hány darabot tudsz még összeszedni?”

Az egyik legjobb strandolós játék, amivel lekötheted a gyereket.

„Persze, beáslak a homokba.”

Egyszerűen imádják a gyerekek, ha húsz tonna homok alá vannak beszorulva, ki érti ezt?

„Fantasztikus homokvárat építettél!”

Jó, nem egy Taj Mahal, de nem kell ezt elárulni a gyereknek. Hadd örüljön, semmibe sem kerül egy dicséret.

„Itt az ideje indulni!”

Egy kis hiszti, egy kis „nemakarokmenni” követi ezt a mondatot, de megvigasztalhatod azzal a gyereket, hogy a homok a fürdőruhájában úgyis elkíséri hazáig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top