Baba

Bölcsibe dugta volna a rábízott gyereket a budapesti bébiszitter

Lepasszolta volna egy magánbölcsődébe a rábízott gyereket egy budapesti bébiszitter, hogy neki több szabadideje maradjon. Nem járt sikerrel, viszont az internet most azon van, hogy a gyerek édesanyja értesüljön a dologról.

Meglehetősen furcsa történetet írt meg a Bors egy budapesti bébiszitterről, aki kitalálta, hogyan lehetne pénze is és szabadideje is egyszerre: bölcsődébe adja a rábízott 6-8 hónapos gyereket. Ki is nézett egy magánbölcsődét Budapest XI. kerületében, ahová a napokban be is ment a kislánnyal együtt.

A sztorit egy anyuka elmondása alapján ismerjük, aki jelen volt akkor, amikor a fiatal lány előadta a tervét:

„Először azt kérdezte, van-e felvétel, itt hagyhatja-e a gyereket. Az bölcsődevezető mondta, hogy persze, mire arról érdeklődött, hogy szükséges-e a szülei aláírása. A vezető köpni-nyelni nem tudott, miután a lány közölte, hogy ő csak a bébiszittere a gyereknek” – mesélte a nő, akinek a gyereke szintén abba a bölcsődébe jár.

A bébiszitter elmondta azt is, hogy 130 ezret kap havonta, és úgy gondolta, ha leadja a picit, pénze és ideje is marad. Egy hónapra ez a bölcsi ugyanis 85 ezer forintba kerül.

„Amikor a vezető mondta, hogy az engedélyek és a papírok nem rögtön vannak meg, a lány közölte, hogy egy másik bölcsiben már holnaptól bevennék. Egyébként a gyermek is ott volt a kezében. Felfoghatatlan, hogy ezt az egészet hogy gondolta” – mondta a Blikknek az anyuka, aki eltökélte, hogy valahogy a kislány édesanyjának tudomására hozza, milyen emberre bízta rá a gyerekét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top