Baba

Szétverték a miskolci óvoda udvarát

Törtek-zúztak az óvoda udvarán a vandálok, a gyerekek által készített díszeket is tönkretették. Korábban már kétszer feldúlták ugyanezt az óvodát.

Vandálok tették tönkre egy óvoda udvari játékait Miskolcon. Hétfőn reggel szembesültek az óvodások azzal, hogy a játszótéren összetörték a padokat, a kis asztalokat, az óvodások által készített díszeket és köveket dobáltak a kerti tóba, a kukákat pedig felrugdosták – számolt be az RTL Klub.

Azt egyelőre nem tudni, kik rongálták meg a játszóteret, a környéken lakók semmit sem vettek észre. Az óvoda vezetése feljelentést tett a rendőrségen, és értesítették az önkormányzatot is.

A kár nagyjából 200 ezer forint. A rendőrségnek nem lesz könnyű dolga a tettesek kézre kerítésében, mivel a környéken nincsenek térfigyelő kamerák. Az óvodát ráadásul korábban már kétszer feldúlták, és egyszer sem kapták el a vandálokat.

Az óvodában jövő héten kezdődik a nyári szünet, akkor látnak hozzá az udvar rendbetételéhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése