Babával költözni majdnem lehetetlen küldetés

Klasszikus mederben zajlott minden, alkudozás, ügyvéd, szerződéskötés, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Legnagyobb motivációnk maga Mazsola volt, és minden lépésünkkel, tervünkkel azon igyekeztünk, hogy úgy tudjunk költözni, hogy ő a legnagyobb biztonságban és kényelemben legyen. Már előre örültünk neki, hogy az új otthonunkban nem lesz lépcső, így nem kell azon aggódnunk mikor gurul le vagy fel. Nála bármi megeshet elvégre. Tehát nagyon igyekeztünk a babarácsok, karámok piacán nem szétnézni, hiszen arra már nem lesz szükségünk és csendes imákat küldünk, hogy csepp lányunk ne kezdjen el nagyon mászni a költözésig.

Még arra is ügyeltünk, hogy Mazsola, aki nagyon ragaszkodik a saját ágyacskájához, külön nagyszülői segítséggel, gyakorlatilag tőlünk függetlenül költözzön.

Albérletet keresel gyerekkel? Nem nagyon van esélyed

Azaz az ő kis birodalma kerüljön át az új házba előre, míg őt ez idő alatt jó alaposan megbababkocsikáztatja valaki. Ezzel a megoldással még azt is sikerült beterveznünk, hogy a bútorszállítók ne zavarják meg a napi kis ritmusát. Megszerveztük a Mazsola felvigyázó nagyszülőket napi bontásban a kicsomagolás idejére, a kutyák átmeneti elhelyezését, a mélyhűtőből az élelmiszerek kimentését, a fuvarozó céget, apuci szabadságot vett ki, szerveztünk festőket és természetesen takarítást is, tehát készen állt minden arra, hogy egy igazán jól előkészített költözés lehessen belőle.

Mi mit sem sejtve csomagoltuk a kis életünket apránként és eleinte komótosan, majd mind nagyobb tempóban és viccelődve még azt is megbeszéltük, vendégeket már nem fogadunk, hiszen mindösszesen két vizespoharat hagytunk elöl, elvégre nekünk szülőknek annyi pont elegendő. Szép csendesen gyűltek a dobozok, a zsákok, mi pedig Mazsola minden alvási idejét csomagolásra fordítottuk. A hétköznapi teendők mellett zombultunk is rendesen, ahogy az ilyenkor illik, így egy pillanatra sem csodálkoztam azon, mit keres az i-pad a vendégmosdóban és persze az sem lepett meg igazán, amikor Mazsola frissen mosott, összepárosított zoknija a mélyhűtőből kacsintott rám vissza.

Ne gondold, hogy trehányak vagyunk! Mindösszesen csak kimerültek!

Mazsola pedig mindeközben egy negyed, azaz egynegyed foggal mosolyogva a világra, töretlen jókedvvel vigyorgott nap nap után, és nőtt. És nemcsak nőtt, de képes volt fejlődni is közben a kis szégyentelen. Nem is értem már megint mekkora tévedésbe ringattuk magunkat. Az mindenesetre biztos, ilyen nagy ugrásszerű fejlődésre nem számítottunk. Először csak néhány lezárt és szép nagy betűkkel feliratozott papírdoboz közé kellett az etetőszékét beállítani, mert ő egyik napról a másikra felvette a stabilan ülő pózt. Aztán a gondosan elpakolt babahomokozó is előkerült a padlásról, szegény gyermek mégse unatkozzon, micsoda felelőtlenség lenne az!

A képen Mazsola – Forrás: Kaktusz Virág

A kúszást felváltotta a mászás, és most, hogy hirtelen olyan gyorsan képes két pont között közlekedni, úgy érezte, hogy hónapokat tékozolt el, ezért hajrá bele és uccu neki, ő céltudatosan halad, és felfedez mindent, de mindent a legkisebb félelemérzet nélkül. Felkapaszkodik, és kipróbál minden elérhetőt és mászhatót, leginkább pedig veszélyest és a legapróbb helyekre is képes befurakodni és a még le nem zárt dobozokból kipakolni, esetleg oda bepakolni sem átall.

Mikor pedig már tényleg csak napok választottak volna el minket az előre leszervezett költözéstől, shakespeare-i fordulatot vettek az események, azaz életbe lépett a Sok hűhó semmiért!

Az albérlő nem költözött ki időben, a bank, a földhivatal és az ügyintézés pedig a nyári szabadságolások miatt rettenetesen elhúzódott, a papírjaink pedig kézen-közön kallódtak, amiről persze mi értesültünk utolsónak. Most, hogy az élet alaposan arcul csapott minket, és az első sokkon túlestünk, miszerint itt a költözés csúszik, méghozzá nem kicsit, lemondtunk mindenkit, aki segítségként be lett vonva, és bizonytalan jövőbeli időpontra elnapoltuk terveinket.

Örök optimizmussal, majd ott folytatjuk a mindennapokat, ahol abbahagytuk felkiáltással próbáltuk meg vigasztalni magunkat, és bizony a hatórás alvási idő alatt Mazsolához kilenc alakalommal felkelve olyanokat is mondtunk, hogy semmi vész, van hol laknunk, nem panaszkodunk, van mit ennünk, működik a klíma, hűs a medence, Mazsola pedig egészséges, nincs is miért stresszelnünk! Bármikor tudunk ám ilyeneket mondani, ha elég kávét iszunk. Aztán persze a gyakorlatban ez kicsit másként fest. Bár meglehet, ilyenkor is kávét kellene innunk!

A gyerekünknek vannak ruhái. Két alaptípus létezik pillanatnyilag.

Az egyik, amit éppen most nő ki, a másik pedig az egy-két-három számmal nagyobb, ami valahol zsákban van már, talán a padláson, esetleg valahol máshol. Több lehetőségünk is van! Megkeresem, és elkezdek kicsomagolni, vagy elmegyek vásárolni, esetleg nem öltöztetem fel. Hát ilyen és ehhez hasonló nagyszerű és egyben egyszerű eldöntendő kérdések vannak most az életünkben. Hamarosan nemcsak tanulmányozhatom a rácsok választékát a lépcsőhöz, de meg is vehetem őket.

Illetve, ha ebben a tempóban haladnak tovább a dolgok a bürokrácia nyári szabadságos útvesztőjében, akkor Mazsola hamarosan gondol egyet, és feláll. Akkor pedig jaj nekem és minden rokonnak, mert a napi elkövethető zsiványságok száma így is elképesztő, onnan pedig már csak hatványozódni fog! Ám mindeközben kiderült az is, hogy a finommotorikát remekül fejleszti a lezárt dobozok ragasztásának feltépése. Aztán azt is megtudtuk, hogy klasszul lehet egy-egy dobozban elbújni, abban ücsörögni, az oldalán a barázdákat órákig matatni és frissen szerzett tudásunk azzal is gyarapodott, hogy Mazsola minden helyzetben feltalálja magát.

Nem zavarja, hogy a játékai össze vannak csomagolva, vagy kiborítja őket, vagy beül közéjük a csomagba játszani. És amikor már pincétől a padlásig mindent tűvé tettünk érte, akkor sem kell nagyon aggódni, bizonyára csak valahol elpilledt és szunyókál, a nagy felfedezések fáradalmait piheni ki éppen. Ennyi inger pedig pont elegendő arra, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül, a lehető legváratlanabb pillanatokban szundítson be, akár játék közben is. Úgy tűnik, mindannyiunk közül ő az egyetlen, aki élvezi ezt a mostani, majdnem költözésnek nevezhető állapotot és minden energiáját arra használja, hogy a lehető legjobbat és legtöbbet hozza ki belőle önmaga számára!

Mit is tehetnénk most a várakozás közben? Követjük példáját és megpróbálunk mi is szórakozni, ha máson nem, hát önmagunkon! Kis szerencsével a következő cikk is egy doboz mélyén születik majd, mert azt hiszem, nekem is ki kell próbálnom a kuckózást!