Baba

Ezért halad borzasztó lassan a kútba esett spanyol kisfiú kimentése

Többször kellett módosítani a mentési terveket, az akcióban részt vevők csak óvatosan nyilatkoznak arról, mikorra érhetik el a kisfiút.

Rendkívül nehéz körülmények lassítják annak a kétéves spanyol kisfiúnak a mentését, aki nyolc nappal ezelőtt zuhant egy több mint 100 méter mély kútba a dél-spanyolországi Andalúziában.

Ángel García Vidal, a mentés műszaki felelőse azt mondta, a talaj nagyon kemény, ezért nehezen lehet előrehaladni annak az 1,20 méter átmérőjű járatnak a kivájásával, amelyet a kútnyílással párhuzamosan, attól négy-öt méterre kezdtek el ásni.

Földmunkagépek a dél-spanyolországi Totalán településnél, ahol nagy erőkkel folyik a kutatás a Julen nevû kisfiú után 2019. január 20-án. A kétéves gyermek január 13-án egy száz méter mély fúrt kútba zuhant a területen, miután elkószált szüleitől (MTI/EPA/EFE/Daniel Pérez)

A tervezett 60 méterből eddig 53 méterrel készültek el, és a szakember előrejelzése szerint kedd hajnalban fejezhetik be a munkálatok ezen szakaszát. Ezt követően először a járatot ki kell bélelni, hogy biztonságos legyen és ne omoljon be, majd kézi erővel megkezdhetik összenyitni vízszintesen a két egymás mellett haladó járatot.

Ehhez egy speciális fémvázas kapszulában eresztik le a szakképzett bányamentőket, akik az észak-spanyolországi Asztúriából érkeztek a helyszínre.

A mentésben közreműködők többször is elmondták, hogy nem tudnak annyira gyorsan haladni, ahogy szerettek volna. Többször kellett módosítani a mentési terveket a terület egyedi adottságai miatt, és egyre óvatosabban nyilatkoznak azzal kapcsolatban, hogy mikorra érhetik el a kisfiút.

A kétéves Julen nyolc nappal ezelőtt tűnt el a kútnyílásban családja szeme láttára Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén, ahol a szabadban ebédeltek. A gyerek szülei azóta szinte el sem mozdulnak a helyszínről, pszichológusok tartják bennük a lelket.

José Rosello, a kisfiú édesapja múlt szerdán nyilatkozott a sajtónak, akkor azt mondta: nem veszítették el a reményt, hogy fiúk életben van, de a család már „belehalt” a történtekbe.

2017-ban már elveszítették egyik gyereküket, akkor hároméves fiuk szívbetegségben hunyt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top