Baba

A kórházi liftben szülte meg kislányát

Nem értek be időben a szülészetre, de legalább a névválasztásban segített a kalandos szülés.

Nem ért be időben a szülészetre, ezért a kórházi liftben szülte meg kislányát egy 33 éves brit édesanya. Jenna Fosternek férje, Sam Gavin is segített a szülésben, miközben torka szakadtából üvöltött a segítségért. Az eset egészen traumatikus volt mindkettejük számára, de szerencsére semmi baj nem lett a dologból, a kisbaba és az édesanya is komplikációk nélkül megúszta – írja a Mirror.

Az újdonsült apuka elmondása szerint felesége magzatvize hétfő este folyt el. Ekkor azonnal bementek a szülészetre, ahol megvizsgálták Jennát, ám hazaküldték azzal, hogy jöjjön vissza két nap múlva. A házaspár szót fogadott, de egy órával később a fájások egyre gyakoribbá váltak. Jenna és Sam elhatározták, hogy visszamennek a kórházba, ám csak a liftig jutottak, megindult a szülés. Mivel a baba farfekvéses volt, az édesapa pánikba esett, de szerencsére az orvosok egy pillanat múlva már ott is voltak, hogy segítsenek.

Csodálatos volt, de egyben traumatikus is. Eszembe se jutott, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet

– nyilatkozta az édesapa.

A hihetetlen eset a névválasztásban is segített. A szülők Ella-Rae-nek nevezték el a kislányt, amiből az Ella az angol elevator (lift) szóra utal, a Rae pedig a kislány egyik nagyszülőjére.

Woman gives birth to baby daughter in a lift - and it helped inspire her name

A JCB worker turned into a midwife to deliver his baby daughter - in a hospital lift. But the amazing delivery did help new parents Sam Gavin and partner Jenna Foster decide on a name for their baby girl. Jenna, 33, was in the advanced stages of labour when he rushed her to the Royal Stoke University Hospital.

Címképünk illusztráció. Forrás: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top