Mi lesz a következő internetes kihívás? Víz alá nyomjuk a babákat, és röhögünk rajtuk?!

A legújabb netes kihívás az, hogy a szülők sajtlapot dobnak a csecsemők arcára és röhögnek rajta, hogy meglepődik a baba. Pedig ez minden, csak nem vicces. Ez egy gyengeelméjű poén, pont olyan, mint amikor a 2 éves gyerek szájába égő cigit dugnak a szülei vagy sörrel itatják. Nem cuki, nem vicces, hanem agyatlan és förtelmes.

Az a gyerek ott a videón, akin röhögsz, egy kiszolgáltatott emberi lény, akinek az élete, lelke, fizikai és érzelmi jóléte rád van bízva.

Itt az újabb netes kihívás: sajtot dobálnak a csecsemők arcába

Ideszülted erre a világra, hogy aztán gusztustalan módon kiteregesd a neten, hogy milyen ártatlanul és elemi erővel megdöbben a szülei aljas húzásán. A sajttal vagy bármi mással dobálás pont olyan, mintha hirtelen lenyomnád a víz alá és röhögnél rajta, ahogy fulladozik. Persze időben felengeded, nem lesz baja, és milyen vicces, ahogy az életéért küzd.

Nem véletlenül hoztam ilyen sarkos példát. Ugyanis a baba bizalma megrendül, ha pont a szüleitől éri támadás. Márpedig az, ha sajtot dobsz a gyanútlan gyerek arcába, az tulajdonképpen támadás. Az ő kis bizalma sérül, mert az anyja és apja van olyan idióta, hogy a semmiből, előzmények nélkül letámadja. Jelen esetben egy sajttal. Legközelebb vajon mit dobnak az arcára?

Mi bajod van, de tényleg?

Felfogod, hogy nem egy játékbaba üldögél veled szemben, hanem egy másik emberi lény, akinek érzelmei vannak, aki sérülékeny és aki még ősbizalommal fordul feléd? Megéri egy hülye poén miatt elárulni a saját gyerekedet? Mert ez bizony árulás a javából. Lájkokért kegyetlenül kiárusítod a gyereked bizalmát, gratulálok, tényleg megéri.

Nem vagyok túlérzékeny, és nem gondolom azt, hogy ne lehetne poénkodni a gyerekekkel. A dackorszakot és a kamaszkort például csak humorral lehet túlélni. Én is csináltam olyan fotókat a három gyerekemről, amikor kicsik voltak, hogy fetrengenek a bolt közepén, mert épp idegösszeomlást kaptak attól, hogy nem vettem nekik 6 kindertojást. Majd jól meg is mutatom nekik ezeket a fotókat, amikor felnőnek, hogy lássák, mivel kellett nekem megküzdenem kiskorukban. És majd együtt nevetünk rajta. De nem égetem le őket ország-világ előtt egy nyilvános Twitter-profilon, hogy boldog-boldogtalan röhögjön a kiszolgáltatottságukon.

Az egész problémakört megoldaná, ha ezt mindenki megjegyezné: gyengéken és kiszolgáltatott embereken nevetni nem poén. Csak szimplán taplóság. Ez a saját gyerekedre is érvényes szabály.