Baba

Válás után: két hét anyánál, két hét apánál

Svéd tudósok keresték arra a választ, hogy válás után milyen hatással vannak a gyerekekre a különböző gyermekelhelyezési megoldások.

Válás során a legnehezebb kérdés, hogy a kapcsolattartást, gyerekfelügyeletet hogyan oldják meg a szülők. Ha a gyerek érdekeit akarják nézni, és nem az a fő cél, hogy kiszúrjanak egymással, akkor érdemes a kutatók véleményét is figyelembe venni a döntéskor.

Reméljük, hogy te is azok közé tartozol, akik a legjobbat szeretnék a gyereküknek akkor is, ha épp rettenetesen mérges vagy az exedre. Ebben az esetben érdekes lehet számodra az Uppsalai Egyetem tanulmánya, amelyben összehasonlították a gyerekfelügyeleti megállapodásokat, hogy kiderüljön, pszichésen melyik van a legjobb hatással a gyerekekre. A kutatás során 3656 svéd óvodás korú gyereket vizsgáltak 3–5 év között.

Az eredményből pedig az derült ki, hogy azok a gyerekek, akiket közös szülői gyerekfelügyelet szerint neveltek, azaz fele-fele arányban éltek elvált szüleikkel, kevesebb pszichés tünetet produkáltak, mint azok, akik több időt töltöttek az egyik szülővel, és a másikat csak ritkábban, a kapcsolattartások alkalmával látták.

Nálunk nem annyira elterjedt még ez a megoldás, bár van pár ismerős család, akiknél láttam jól működni, hogy két hetet anyánál, két hetet apánál laktak a gyerekek, de azért vannak olyan helyzetek, amikor ez nem megoldható.

gyermekfelügyelet válás tanulmány

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Benjamin Manley

Minden családi helyzet egyedi, például egy bántalmazó szülővel ne éljen együtt a gyerek két napot sem, nemhogy két hetet.

De ahol meg lehet oldani, mindkét szülő normális életet él, van munkája, lakhatása, és még nem is pszichopata, nem árt a gyerekeinek, ott a legjobb megoldás a tudósok szerint a közös szülői felügyelet és fele-fele idő a gyerekekkel.

Gyakran felvetődik ezzel a megoldással kapcsolatban az a kérdés is, hogy pici gyerekeknél nem sérül-e a kötődés az anyához, ha két hetet külön kell tölteniük tőle. Ha csak a saját gyerekemet nézem, két órát sem bírt ki nélkülem ordítás nélkül 3 évesen, a két hét teljesen lehetetlennek tűnt volna.

A svéd tanulmányban erre is kitértek, szerintük a piciknek kiszámíthatóságra és stabilitásra van szükségük a szüleikkel való kapcsolatban, és ha ez a kettő megvan, akkor nem lesz gond a kötődéssel sem.

Sőt a kicsikkel könnyebb szerintük, mert sokkal rugalmasabbak, mint az idősebb gyerekek, és bár lehet, hogy az elején hangosabban ellenkeznek az új ágy és a megváltozott rutin miatt, hamarabb megszokják a helyzetet. És így nem kell szembenézniük azzal, hogy elveszítik az egyik szülőt, aki addig az életük szerves része volt, ezért pszichésen nem sérülnek annyira a válás miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top