Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Baba

„Néhány régi kapcsolatot elgyászoltam, az újakért pedig hálás vagyok” – Anya lettem, eltűntek a barátaim!

Egy gyerek születése nemcsak a párkapcsolatot fordíthatja fel fenekestül, hanem a barátságokat is megnyirbálhatja.

Azért ültettek egymás mellé minket második osztályban, mert azt hitték, nem fogunk beszélgetni az órák alatt. Szegény Emi néni jól mellélőtt, ugyanis a legjobb barátnők lettünk. Inkább utána sem számolok, hány évtized telt el azóta, mi azonban továbbra is itt vagyunk egymásnak. A kapcsolatunk – leginkább az én hibámból – közel sem annyira intenzív, mint ahogy szeretném, és ahogy Judit megérdemelné, nekem mégis ő az örökös legjobb barátnőm. Amikor találkozunk, ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk, és bár keveset látják egymást, úgy tűnik, a gyerekeink is egy húron pendülnek. A mi helyzetünket nehezíti, hogy időközben külföldre költöztem, így a munkával, családdal és háztartással járó teendők mellett még a távolságot is át kell hidalnunk, mégsem tévesztettük szem elől egymást.

Törékeny kapcsolatok

A barátnőmnek mindkét kislánya hamarabb látta meg a napvilágot, mint hogy én anyává váltam volna, ez azonban nem vert éket közénk, sosem voltam rá irigy vagy féltékeny emiatt, attól viszont sokszor tartottam, hogy zavarom őt a hétköznapjaimról szóló történetekkel. Amikor nekem is gyerekem lett, rájöttem, hogy felesleges volt emiatt aggódni, és nem mellesleg kissé háttérbe is húzódni, hiszen örömmel hallgattam (volna) a még nem gyerekes barátnőim sztorijait – csakhogy ők is egyre ritkábban jöttek, hívtak vagy írtak.

„Amikor a kismama azt tapasztalja, hogy a barátai elmaradoznak, nem keresik, meg kell próbálnia magára vállalni a kezdeményező szerepét, még ha ez nem is mindig könnyű. Sosem lehet tudni, mi van a másik ember fejében, hiszen nem vagyunk gondolatolvasók. Lehet, hogy egy-egy barát csak a jelzést vagy a megerősítést várja, hogy igenis ugyanúgy van helye a másik ember életében, mint régebben, még ha ez aktuálisan több kompromisszumkészséget is igényel a részéről.”

Hogy ebben nincs semmi rendkívüli, azt Szita Bernadett klinikai szakpszichológus is megerősíti: „Napjainkban a barátságok gyermekvállalástól függetlenül is igen törékenyek, ha a két fél életvitele megváltozik, az eleve nehézséget jelenthet a kapcsolat fenntartásában. Egyrészt, a korábbiaktól eltérően a 20. század közepére a gyermekvállalás lényegében a legszűkebb családi kör magánügyévé vált. Él egy olyan implicit elvárás is az emberekben, hogy a kismama feladata az első évben az, hogy folyamatosan otthon legyen, és a nap 24 órájában csak a gyerekével foglalkozzon. Ennek megfelelően sokszor tapintatból sem keresik az újdonsült anyákat a barátok.”

A szakértő szerint a másik, jóval praktikusabb, de annál nyomósabb indok az időbeosztás és az alkalmazkodás kérdése. „Két dolgozó felnőtt sem tudja mindig könnyen beiktatni az életébe a barátokkal való rendszeres, élő (tehát nem online felületen folytatott) kapcsolattartást.

Amikor az egyik fél kisbabával van otthon, akkor kevéssé mobilis, muszáj a másik félnek alkalmazkodnia.

Hosszabb távon pedig az eltérő életvitel, közös vagy csak hasonló élmények hiánya is gyengítheti a barátság erősségét; mindkét félnek lehet olyan érzése, hogy a másikkal már nehezebben találnak közös témát, kevésbé tudják megértetni magukat” – magyarázza Szita Bernadett, akinek kiemelt érdeklődési területei közé tartozik többek között a babavárás, a szülés és az azt követő időszak kapcsán jelentkező pszichés problémák kezelése.

Gyógyír a léleknek

A gyermekágyas időszak jelentősen megváltozott élethelyzetet teremt, amihez nem feltétlenül alkalmazkodnak könnyen és gyorsan az anyukák. Ez teljesen érthető, ha belegondolunk abba, hogy egy nő ma jellemzően ugyanolyan aktív életmódot folytat, mint egy férfi: tanul, dolgozik, eljár kikapcsolódni.

„Ebből az életritmusból viszonylag gyorsan kell átszokni egy négy fal között töltött, társas és egyéb környezeti ingerekben jóval szegényebb életvitelre. A nagyobb családok megszűnésével pedig testvérek, nem ritkán szülők jelenléte, segítsége nélkül kell megbirkózni ezzel a szituációval. Kutatások igazolták, hogy az alacsony társas támogatottság a posztpartum (azaz: szülés utáni) depresszió egyik rizikófaktora.

Ebben a gyakorlati segítség hiánya mellett minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy a nőknek a párjukon kívül nincs kivel megosztaniuk a gondolataikat, örömüket, bánatukat.

A régi barátok pedig nagyon értékes támogatást tudnának ilyenkor nyújtani a puszta jelenlétükkel is, nem beszélve arról, hogy segíthetnek a kismamának abban is, hogy olykor magára is tudjon időt szakítani, ki tudjon mozdulni a lakásból.”

Ha mégsem sikerül megelőzni a korábban életre szólónak tűnő barátságok elhalványulását, az űrt szép lassan betöltik a játszótéren, a bölcsiben vagy oviban szövődött anyabarátságok. A kérdés csak az, hogy ezek pótolhatják-e a zátonyra futott kapcsolatainkat.

Pótolhatják-e a zátonyra futott kapcsolatainkat az anyabarátságok? (Fotó: iStock)

„Nyilvánvaló, hogy egy hosszú barátság nehezen pótolható egy rövid ismeretség alapján szövődött kapcsolattal, azt viszont szem előtt kell tartani, hogy a baráti kapcsolatok intenzitása könnyen változhat, új barátságok kialakítására pedig mindig érdemes nyitottnak lenni; főként akkor, ha az ember új élethelyzetbe kerül.

Természetes, hogy az egyforma élethelyzetben lévő emberek aktuálisan könnyebben egymásra tudnak hangolódni, hiszen hasonló jellegű élmények érik őket, amik eleve jó beszédtémát képezhetnek, és a felek azt érezhetik, hogy könnyen egy hullámhosszra tudnak kerülni.

Emellett a közös szabadidős programok szervezése is egyszerűbb lehet a hasonló preferenciák miatt.” 

Ahogy Bernadett mondja, egyáltalán nem biztos, hogy a gyerek miatt eltávolodott barátnők örökre elveszítik egymást, ahhoz, hogy helyreálljon a korábbi jó kapcsolat, sokszor az kell, hogy ugyanabba az „életfázisba” kerüljön a másik fél is, máskor viszont szimplán arra van szükség, hogy a barátnők könnyebben tudjanak időt szakítani egymásra – például azért, mert a gyermek már nagyobb, így az anya mozgástere sem olyan korlátozott.

„Sok múlik azon is, mennyire tudunk átlépni bizonyos korlátokon, amik akadályozhatják az újbóli kapcsolatfelvételt: ilyen lehet a korábbi mellőzöttség érzése miatt kialakult sértődöttség, vagy akár a bűntudat, bármelyik fél részéről. Nem ritka, hogy arra várunk, hogy a másik tegye meg a kezdő lépést, pedig ha egy olyan kapcsolatról van szó, amit korábban értékesnek éreztünk, nem éri meg ebből presztízskérdést csinálni.” 

„Néhány régi kapcsolatot elgyászoltam, az újakért pedig hálás vagyok”

Bodó Réka, a három és fél éves Szofia anyukája úgy emlékszik, hogy a babavárás kilenc hónapja alatt minden barátja jobban érdeklődött a hogylétük felől, ami nagyon jólesett neki. Miután megszületett a kislánya, azok, akikkel mélyebb érzelmi szálak fűzték össze, továbbra is a barátai maradtak, másokkal viszont átalakult a baráti kötelék minősége.

„Attól függően, hogy ki mennyire tisztelt meg az idejével, az energiájával, vagy hogy mennyire tartotta fontosnak, hogy megismerje Szofit, feljebb vagy lejjebb kerültek az emberek a kapcsolati ranglétrán. Akinek van már gyermeke, tudja, mi mindennel jár ez az első időkben.

Bevallom, jólesett volna, ha többet jönnek, vagy egyáltalán eljönnek meglátogatni bennünket. Persze, tudom, hogy jelenleg nagyon hajszolt világban élünk, és az én helyzetem is elég extrém volt bezártság és egyedüllét szempontjából, a párom a munkájából adódóan ugyanis sokat van távol még a hétvégéken is.

Ráadásul későn is szültem, a baráti köröm legtöbbjének már legalább általános iskolások a gyermekei, sőt középiskolások, egyetemisták is vannak köztük.”

„Abban is hiszek, hogy minden kapcsolatnak megvan a térbeli és időbeli jogosultsága, ebből a szempontból minden barátság pótolhatatlan. Az új kapcsolataimért viszont sok esetben hálásabb vagyok, a kislányomnak köszönhetően nagyon értékes és kedves nőkkel, édesanyákkal ismerkedtem meg. Velük fél szavakból, vagy akár egy nézésből megértjük egymást. Itt persze a gyermekes lét szépségeire és nehézségeire egyaránt gondolok. Ezek a barátságok egy olyan élethelyzetben köttettek, amikor hatványozottan szükségem volt rájuk.”

Annak, hogy mára többekkel megváltozott a kapcsolat dinamikája, Réka szerint más okai vannak, mint az anyaság – vagyis a baba születése inkább csak közvetve idézte ezt elő. „Egy gyermek születésével óhatatlanul formálódik a személyiség is. Korábban általában én voltam a kezdeményező, találkára hívó, csapatösszetartó. Most már szívesen átengedem ezt másnak, és érdekes megélni, ki mennyire aktív ebben a szerepben. Figyelembe véve, hogy a kezdeményező-készség mindenkiben más és más fokon áll, hiszek abban, hogy aki fontos az életemben, és akinek én is fontos vagyok, az magától is jelen van és tesz a kapcsolat ápolásáért. Ilyen téren több baráti veszteséget éltem meg, több gyászfolyamaton is keresztül mentem. Ez azonban inkább az én tanulási folyamatomról szólt, az illúzióim elgyászolásáról.”

Réka fiatalkori jövőképe, hogy akár együtt is szülhet egy barátnőjével, megvalósulatlan maradt, kárpótlásként viszont egy régi-régi barátjának végigkísérhette a kispapaságát. „Korábban végigbuliztuk az éjszakákat, soha nem gondoltuk volna, hogy egyszerre lesz gyermekünk, néha azt sem, hogy egyáltalán lesz. A sors úgy hozta, hogy csupán néhány hónap különbség van a kislányaink között, így sok közös programot csinálunk együtt. Remek dolognak tartom, hogy ő folyamatosan jelen maradt az életemben, pedig külföldön él.”

Aki fontos az életemben, az magától is jelen van és tesz a kapcsolat ápolásáért (Fotó: iStock)

Réka máig kitartó barátnőjével, Mayával jóval kevesebbet találkozik Szofi születése óta, közös programjaik pedig már nem a bulizásról és az egymásnál alvásról szólnak.

„Nagyon szeretem benne, hogy át tudott állni olyan programokra, amik egy kisgyereknek is érdekesek lehetnek.

Ritkán kérek segítséget, rá azonban a mai napig bármikor, bármiben számíthatok. Szofikát is le tudja foglalni, holott nincs gyermeke.

Egy másik ősrégi vidéki barátnőm Judit. Örülünk, ha évente egyszer találkozunk. Sokszor csupán abban merül ki egy gyors telefonbeszélgetésünk, hogy talált valami tuti fejlesztő cuccot, társasjátékot, könyvet Szofikának, küldi. Imádom! Jobban belegondolva, akik ma körülvesznek, azok közül mindenki elfogadta a helyzetet, és alkalmazkodunk is egymáshoz. Ez így van rendben.”

„A gyerekkori barátnőm sosem mondta el, mi a baj, egyszerűen lelépett”

Balog Zsanett Viktória szerint a barátai mindkét várandóssága során úgy forogtak, akár a szélkakas: volt, aki napi szinten része maradt az életének, mások viszont teljesen elfordultak tőle. A többség azért érdeklődve fordult feléjük, ám nagy meglepetésére a második gyereke születésekor az addig kitartó barátok közül volt, aki lemorzsolódott.

„A baráti kapcsolataink a gyermekeink érkezésével teljes mértékben átalakultak és átértékelődtek. Számunkra a család került a fontossági sorrend élére, és ezt a barátaink változóan élték meg.

Volt, aki gond nélkül alkalmazkodott ehhez a helyzethez, neheztelés és magyarázat nélkül is elfogadta az általunk húzott határokat. Akadt olyan is, aki a második gyermekünk érkezésének hírét látszólag jól fogadta, ám a születését követően köddé vált.

Ezek miatt nekem mindkét gyerkőc érkezésénél kihívást jelentett, hogy összhangot teremtsek a családom és a barátaim együttesével.”

„Szerencsésnek érzem magam, mert a negatív tapasztalatok ellenére is tudok nyitni mások felé, ami segít abban, hogy új emberekkel ismerkedjek, és barátokat szerezzek. A modern technológiának köszönhetően négy éve tagja vagyok egy zárt Facebook-csoportnak, ahol közel 70 anyukával tudunk egymásról napi szinten. Ebben a virtuális családban mindenki tesz a kosárba, és segít, ahol és amivel tud. Hihetetlen, hogy milyen problémákat oldottunk meg együtt, és hogy milyen pokolian nehéz élethelyzetekben segítettünk egymásnak.”

Zsanit leginkább gyerekkori barátnőjének elvesztése viselte meg, vele ugyanis csaknem a születésükig nyúlik vissza a közös történetük, már a szüleik is iskolatársak voltak. „Kisebb-nagyobb megszakítással mindig ott voltunk egymásnak, a kamaszkorunkat szép emlékekkel töltöttük meg. Igaz, hogy más-más területen helyezkedtünk el a munkákban, de mindig tartottuk a kapcsolatot.

Nagylányom születését követően szorosabb lett a kapcsolatunk, rá két évre ő is teherbe esett, így még inkább átéreztük egymás helyzetét, és segítettünk egymásnak, ahol tudtunk. Nagyjából az ő csemetéjének érkezésekor jött a nagy hír, hogy újra babát várok, innentől látványosan elkezdett távolodni tőlem. A találkozókat sorra lemondta, és ha kommunikáltunk, csakis írásban és nyögvenyelősen. Hiába próbáltam kideríteni, hogy mi a baj, sajnos magyarázatot nem kaptam tőle.”

Szerencsére azért Zsaninak is vannak pozitív tapasztalatai: Klaudia 16 éve a legjobb barátnője, már-már testvérként tekintenek egymásra.

Ő az, akivel hiába élünk messze egymástól, heti szinten beszélünk, mindent elmondunk, mindig segítünk egymásnak, és csakis építjük egymást. Ő mindkét gyermekemnél végigkövette a terhességet, támaszom volt, mikor kiderült, hogy terhességi cukorbeteg vagyok, és teljesen kétségbe estem, összeomlottam.

A gyerekeinket imádja, érdeklődik, szeretettel beszél róluk, sosem kérdőjelezi meg, amit teszek, nem támaszt elvárásokat, és teljesen azonos az értékrendünk. Számomra ő jelenti a csupa nagy betűkkel írt barátnőt.”

Címlap

top