Baba

Hogyan fáraszd ki a gyereket karanténban? Ez a játék segíthet

Az ovis és kisiskolás korosztálynak rengeteg mozgásra lenne szüksége, de ez karanténban minimum problémás.

Akinek nincs kertje, annak most kicsit nehezebb időszak jön a gyerekekkel, főleg a kisebb korosztálynak lenne még szüksége sok rohangálásra, amit értelemszerűen karanténban nem lehet a lakásban művelni naphosszat. Erre lehet remek ötlet a következő mozgásos játék, amihez csupán két botra, valamint egy kincsre van szükség (ilyet jó eséllyel találunk a gyerek kabátzsebében).

Ugord át a folyót!

Egy kiesős játékról van szó, aminek annyi a lényege, hogy egy képzeletbeli, botokkal kijelölt folyót kell átugraniuk a gyerekeknek. Persze az egykék is játszhatják, ebben az esetben a kiesős részt ki kell hagyni belőle. Kis történetet kell köré kitalálni, és máris indulhat az ugrálás (az alsó szomszéd kedvéért inkább kora délután játsszuk ezt a játékot).

  • Előkészülés: egy perc
  • Játékidő: 15 perc
  • Eszközök: két bot, vagy bármi, amivel ki tudod jelölni a folyót, kincs
  • Életkor: 2 évestől
Mozogjon sokat a gyerek a négy fal között is!

Mozogjon sokat a gyerek a négy fal között is! (Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)

Játék menete:

Leteszel két botot párhuzamosan a padlóra, közel egymáshoz. Ez lesz a folyó. A gyerek életkorának megfelelő történetet kitalálsz hozzá, hogy miért jó móka ez, és hogy az ott miért nem csupán két bot, hanem egy egész mese. Például lehet egy kincsvadászat, amiben a kincs a folyó túloldalán van, lehet a folyó egy erdő közepén, és ha nem ugorja át, sosem tudja megszerezni az aranyat. Ha valakinek ugrás közben a két bot közé, azaz a vízbe ér a lába, akkor az kiesik. Amikor már minden gyerek átugrotta, akkor egy kicsit szélesítsd a folyót, azaz húzd messzebb egymástól a botokat – „Jaj, nézd, még egy folyó van előtted!” –, hogy jó sokáig tartson a játék. A kincs pedig akármi lehet, amit csak szeret a gyerek, egy szem gumicukor, ölelés vagy egy marék kavics.

Természetesen a játék alakítható úgy, ahogy a gyerek szeretné, az a fontos, hogy mozogjon közben keze és lába, és lehetőleg alaposan fáradjon el, hogy jobban aludjon éjszaka.

További ötletek karanténra gyerekeknek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top