Baba

Német tudósok először mutatták ki a koronavírust az anyatejben

A The Lancet című orvostudományi folyóirat hozta le a nagy felfedezést.

Egy koronavírus-fertőzésen átesett nő anyatejében mutatták ki a COVID-19-et, és a vírus végül megbetegítette a csecsemőt is. Azt azonban még nem tudják a szakemberek, hogy a gyermek az anyatej által betegedett-e meg – írja az MTI.

Szoptatás

Csecsemő szoptatás közben (fotó: Pixabay)

A virológusok két nőtől származó anyatejben kutatták a koronavírus örökítőanyagát, akik szülés után mindketten együtt voltak a csecsemőjükkel ugyanabban a kórházi szobában. Amikor az egyikükön észlelték a betegség tüneteit, a babáját elkülönítették tőle. Szobatársán csak később jelentkeztek a tünetek, nála és a gyermekénél is kimutatták a fertőzést. Az először megbetegedő nő anyatejében semmi sem utalt a vírus jelenlétére, a második anya tejének vizsgálata azonban négyszer is pozitív eredményt hozott. Ennek okait a tudósok egyelőre vizsgálják – nyilatkozta Jan Münch, a tanulmány egyik szerzője. 14 nap után már nem találtak vírust az anyatejben, mind az anya, mind a gyermek felépült a megbetegedésből. Az anya maszkban, a kezét és mellét a szoptatás előtt sterilizálva szoptatott, a gyerek mégis elkapta a vírust, de egyelőre nem biztos, hogy az anyatej miatt.

Minden, amit a szoptatásról tudni akartál az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése