Baba

Ilyen a végzet! Egy gyerekkori fotóról tudta meg, hogy már 6 évesen találkozott a vőlegényével

Mindketten azt hitték, hogy az egyetemen találkoztak, aztán előkerültek a régi családi történetek és fényképek. Kiderült, hogy egy gyerekkori nyaraláson már egymásra találtak.
gyerekek tengerpart nyaralás

Heidi Parker és Ed Savitt most már házasok, és évekig meg volt győződve róla, hogy az egyetemen találkoztak először Newcastle-ben. Ed éppen akkor érkezett, amikor Heidi kiköltözött a kollégiumból.

Aztán a Facebookon lenyomozta a lányt, majd azzal az ürüggyel találkoztak, hogy Heidi megmutassa a srácnak, hogyan működik a mosógép. Mindez 2011-ben történt, és mivel nagyon bejöttek egymásnak, gyorsan összejöttek.

Pár évvel később összeköltöztek, majd 2015-ben Ed megkérte Heidi kezét. Ahogy készültek az esküvőre, a két fiatal családja is találkozott, és az egyik ilyen ebéd közben előjöttek a régi nyaralós emlékek.

Heidi édesanyja felidézett egy 1997-es törökországi nyaralást, amikor a lány összebarátkozott egy Ed nevű kisfiúval. Pár héttel később előszedett egy régi fényképet is, amelyen nem más állt Heidi mellett, mint Ed. Azóta felnőttként is megcsinálták a fotót:

A pár nem hitte el, hogy ez megtörténhetett, és egyikük sem emlékezett, hogy gyerekkorukban találkoztak már. Aztán előkerült még több fotó, amelyek arról tanúskodtak, hogy sülve-főve együtt voltak a nyaraláson.

„Nem olyan ember vagyok, aki hisz a csodákban, de ez a történet megváltoztatta az életemet”

– mondta Ed.

Heidi és Ed 2016-ban házasodott össze, és a nászútjukat a Maldív-szigeteken töltötték.

(Unilad)

(Kiemelt kép: illusztráció.)

Találd meg a lelki társad:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top