Baba

Nem tudok varázslatos nyarat adni a gyerekeimnek, de nem lesz bűntudatom miatta

Nagy fejtörést okoz sok szülőnek, hogy idén nyáron nem nagyon lesz klasszikus nyaralásra lehetőség.

Egészen addig nagyon vártuk a nyarat, amíg beütött a járvány, és kiderült, hogy idén nem is lesz nyár, de legalábbis a nagy nyaralásoknak búcsút inthetünk. Ha pedig mégis elindulunk strandolni, akkor is görcs lesz a gyomrunkban, mert még nincs vége a járványnak. És akkor még meg kell küzdeni azzal a bűntudattal is, hogy szegény gyerekeknek most nem bírunk csodás nyarat varázsolni. Conz Preti háromgyermekes anya írta le, hogy ő hogyan küzdötte le saját magában a bűntudatot amiatt, hogy ezen a nyáron nem tud igazán szép nyaralást adni a gyerekeinek.

„Amikor anya lettem, a nyár különleges lett számomra. A legtöbb élmény ebben a pár hónapban ér minket, imádjuk a nagycsaládi összejöveteleket, közös főzéseket, strandolásokat. Idén azonban egy nagy adag stressz is társul a nyárhoz, miközben folyton arról hallunk, hogy a gyerekeknek varázslatos nyarakra van szüksége, mert majd ezekre emlékezhet vissza felnőttkorában.

Persze ez így is van, de minden dolgozó szülő tudja, hogy jelenleg nincs idő és energia arra, hogy olyan fantasztikus legyen ez a nyár.

Helyette van viszont kevés megmaradt szabadság és három gyerekem hároméves kor alatt, akiket valahogy vissza kell tartani attól, hogy tömegbe akarjanak menni. Mindezt munka mellett, segítség nélkül.

Ezen a nyáron nem lesznek nagy utazások

Ez a nyár nem a nagy utazásokról fog szólni (Kép: Unsplash)

A varázslatos nyaralás tervezgetése helyett inkább azon aggódom, mikor ér ide a második hullám, ami külön jót tesz az alap frusztráltságnak, amit a pár hónapos bezártság hagyott maga után. Azon is szorongok, hogy valahogy el kell végeznem itthon a munkámat a főzés és gyereknevelés közben. És persze vidámparkká kell alakítanom az otthonunkat és a kertünket (igen, szerencsések vagyunk, hogy van kert).

Nem arról van szó, hogy ne akarnék fantasztikus nyaralásokat szervezni a gyerekeknek, sőt, mindennél jobban szeretném, pontosan tudom, hogy nem sok nyár van, amit eltölthetünk együtt. Mielőtt észbekapnánk, már nem is akarnak majd nyaralni jönni velünk. Én is szeretném élvezni a közös nyarakat, amíg lehet, de jelen pillanatban egyszerűen nem megy, és nem lesz bűntudatom miatta. Meg kell tartanom a munkahelyemet, össze kell fognom a családomat, és védekeznem kell minden erőmmel a járvány ellen. A mentális egészségünk megőrzéséről nem is beszélve. Az biztos, hogy örökké emlékezni fogok erre a nyárra, de sajnos nem a nyaralások miatt. Nagyon remélem, hogy a következő nyáron bepótolhatjuk, ami most elmarad, ám jelenleg képtelen vagyok energiát áldozni még a lelkifurdalásra is, inkább megbocsátom magamnak, hogy nem tudok varázslatos nyarat adni a gyerekeimnek.”

Olvass többet az anyai bűntudatról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top