Baba

3 szokatlan dolog, amit egy lánynak hallania kell az apjától

Az igazi kérdés nem az, hogy mit mond egy apa a lányának, hanem hogy ebből mit hall igazából a gyerek.

A gyereknevelésben egy szabály mindig érvényesül: mindegy milyen szavak hagyják el a szánkat, ha a tetteinkkel nem ugyanazt közvetítjük, akkor nem hallja meg az üzenetet a gyerek és nem is tanul belőle. Dr. Jill A. Stoddard pszichológus, a Be Mighty könyv szerzője szerint az apa-lánya kapcsolat különleges, és minden lánynak hallania kellene az apjától a következő három dolgot.

Ahogy apa intézi a család ügyeit

Lehet, hogy csak egy időpontot kell foglalni az orvoshoz vagy segíteni a gyereknek a házi feladatban, tehát bármi olyan ügyet kell intézni, ami általában az anyára marad. A lányoknak látniuk, hallaniuk kell az apjuktól, ahogy egyenrangú félként részt vesznek a család életében, és nem utasítják el az ilyen apró-cseprő ügyeket sem, mondván, hogy ezekkel csak anya tud megbirkózni. Így tanulja meg a gyerek, hogy nemtől függetlenül mindenkinek ugyanolyan fontos, értékes az ideje, és hogy a közös életet közösen kell intézni.

Apaként ezt el kell mondani a lányodnak

Az apa különleges ember a lánya életében (Kép: Pexels)

Ahogy a régi barátairól beszél

A gyerekek imádják hallgatni a szülők történeteit, de nemcsak azért, mert szórakoztató, hogy mi történt apa és anya gyerekkorában, hanem tanulnak is ezekből a sztorikból. Ezért tartja fontosnak a szakember, hogy az apa a régi barátairól meséljen. Ha szétváltak az útjaik már, akkor őszintén el kell mondani a gyereknek, hogy mi vezetett az eltávolodáshoz, ha valaki átvert, akkor azt is elmondani nyíltan, mert a történeteidből azt fogja megtanulni a lányod, hogy ha nem érzi jól magát egy kapcsolatban – legyen az baráti vagy párkapcsolat -, akkor nyugodtan kisétálhat belőle.

Ahogy mások külsejét kommentálja

Vigyázni kell egy apának a szavaira, amikor a lánya előtt más nők külsejét megszólja. A legjobb, ha semmilyen csípős megjegyzést nem teszi senkinek a testére. Inkább érdemes arról beszélgetni, ha már más nők kerülnek szóba, hogy kinek milyen tehetsége, erőssége van. A pszichológus szerint itt lenne az ideje, hogy az új nemzedék lányai már úgy nőjenek fel, hogy megtanulják, mennyire nem a külsőségek, hanem inkább az egészséges test számít.

Olvass többet az apa-lánya kapcsolatról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top