nlc.hu
Baba

Ilyen egy szülés az autópálya szélén

Félreállt az autópályán, hogy megszülhessen a felesége – videó

Egy kanadai vlogger a feleségével száguldott az autópályán a kórház felé, és bár már csak tíz percnyire voltak a céltól, mindketten tudták, hogy nem fognak odaérni. Félreálltak, és a kamera mindent rögzített.

A kanadai vlogger, Troy Campbell meglehetősen magabiztos volt a szülést illetően, ugyanis a felesége, Erica már a harmadik gyerekét várta. Amikor elfolyt a magzatvíz, még vártak fél órát, hogy meginduljanak a fájások is, és csak ezután ültek autóba, hogy útnak induljanak a kórház felé. A babának azonban ez a tempó túl lassúnak bizonyult, mint az útközben kiderült – írja a 24.hu.

Mivel Troy videóra akarta venni a szülést és az ahhoz vezető utat, a kameráját már az autóban bekapcsolta. A felvételen látszik, hogy az eleinte boldog és lelkes férfi pánikba esik, miután kiderül, hogy biztosan nem érnek oda a kórházba. A félrehúzódás után Troy először a mentőket hívta, majd hátrarohant, hogy segítsen a feleségének a szülésben. A baba aztán megszületett az autó hátsó ülésén, bár eleinte nagyon megijedtek, amikor a baba nem akart rögtön felsírni: elmondásuk szerint az a húsz másodperc szinte az örökkévalóságig tartott. Ezután megérkeztek a mentők, és az anyukát és a babát is kórházba szállították. Azóta már mindenki otthon van, és szerencsére mindenki boldog és egészséges.

Nem mindennapi szülésekről az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top