nlc.hu
Baba

Elvitte az állásinterjúra az egyéves babáját

Magával vihette egyéves gyerekét az állásinterjúra, az erről készült videóját közel tízmillióan látták

Maggie le akarta mondani egy állásinterjú második körét, mivel nem tudta kire bízni aznap az egyéves gyerekét. Meglepetésére azonban a cég azt mondta, nyugodtan hozza magával a kisfiút.

Maggie Mundwiller a koronavírus-járvány miatt veszítette el az állását, és mivel nagyon pici gyereke van, nem volt egyszerű számára az álláskeresés sem. A nő sok egyéb hely mellett egy idősek otthonát üzemeltető cég marketinges-értékesítési pozíciójára jelentkezett, és már sikeresen túljutott az első körön, amikor a második körnél jött egy kis gubanc. Egy olyan napon kellett volna bemennie, amikor nem tudta kire bízni az egyéves kisfiát. A cég válasza nagyon meglepte őt, ugyanis megírták neki, hogy családbarát vállalkozásként sok szeretettel várják a kisfiát is az állásinterjúnírja a 24.hu.

A St. Louis-i anya annyira fellelkesült a lehetőségtől, hogy az egész állásinterjúra érkezést videóra vette, és TikTokon megosztotta a rajongóival. A kisfiát csinosan kiöltöztette, és még neki is írt egy önéletrajzot, amiben leírta, mik a legfőbb erősségei (például meg tudja szagolni a virágokat a fogaival). Maggie szerint a kisfia az interjú alatt jól viselkedett, leszámítva azt, hogy elkérte az egyik HR-es szendvicséből a csemegeuborkát, és kicsit nyáladzott. Az interjú jól sikerült, Maggie-nek ajánlatot tett a cég. A pozitív tapasztalat annyira lelkessé tette az édesanyát, hogy elkezdett összeállítani egy listát családbarát cégekről és szervezetekről, hogy ezzel is segíthesse sorstársait.

Állásinterjúkról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top