nlc.hu
Baba

A Tiktokker anyuka az interneten árulta gyermeke fotóit

Eladta kisbabája fotóit egy tiktokker anyuka, hogy fedezze kórházi számláit – népharag zúdult rá

A 20 éves tiktokker, Zoe Laverne 15 dollárét (kb. 3-4 ezer forintért) árulta rajongóinak újszülött kislányáról készült fotóit. Szét is szedték érte a kommentelők.

Zoe Laverne, akit 21 milliónál is többen követnek a neten, elárulta, hogy azért kényszerült a fotók eladására, hogy fizetni tudja a kórházi számláit, írja az Index. A 20 éves anya az Instagramon arról is beszélt, hogy császármetszést kellett végrehajtani rajta, illetve majdnem belehalt a szülésbe. A lábadozása során döntött úgy, hogy pénzzé teszi az újszülött gyermeke fotóit.

 

„Már akkor tudtam, hogy a sürgősségire fogok kerülni, amikor Emersyn korábban érkezett a vártnál”

— mondta az Insidernek a tiktokker, aki tudta, hogy a kórházi időszak alatt nem tud majd videókat készíteni, így követőket és bevételt fog veszíteni, ekkor jött az ötlet, hogy a gyermeke eladott fotói után pótolja a kieső időt (jövedelmet?). A rajongók azonban nem voltak oda az ötletért, rengetegen támadták érte kommentekben, a fiatal anya állítólag halálos fenyegetést is kapott.

Végül a csapatával eldöntötték, hogy ha létrehoznak egy linket, ahol az emberek fizetnek 15 dollárt azért, hogy láthassák a kislányát, azt remélve ettől, hogy így csak azok a támogatók maradnak, akik tényleg segíteni szeretnének.

Fotó: Instagram

Még több influenszer

tiktokker, anya, fotó, gyerek

Fotó: Instagram

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése