nlc.hu
Baba

A jávány elleni védekezésnek része kell legyen a hidratálás

Kényszeres kézmosás, maszkviselés okozta bőrbajok, meggyötört kezek – a járvány mellőzött hatásai

Sokan szenvednek kéz- és arcbőr problémáktól a koronavírus miatti védekezés következményeként, ám a bőrgyógyászatok leterheltek, sok orvost a járványosztályokra vezényeltek. Tippek, mit tehetünk.

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatti fokozott kézmosás, és a különböző kézfertőtlenítő szerek használata a gyerekek és a felnőttek bőrén is nyomot hagy. Sokaknál ekcémás tüneteket okozhat, még azoknál is, akiknek egészséges a bőre. Az eredetileg is bőrszárazságra hajlamos emberek állapotán pedig súlyosan ronthatnak a fertőtlenítők, elsősorban a téli hónapokban, amikor a kinti hideg, száraz levegő, és a lakások fűtése eleve próbára teszi a bőrt.

Ennek ellenére az nlc-nek nyilatkozó orvosok szerint a kézfertőtlenítést nem szabad elhanyagolni, következetes hidratálással pedig rendszerint meg lehet előzni a nagyobb bajt. Ez azért is jó hír, mert a koronavírus-járvány idején az egészségügy leterheltsége miatt ilyen jellegű problémával eleve nehéz bekerülni a szakrendelésekre.

Jobbak a zsírosabb krémek

Jól ismert, hogy a fertőtlenítőszerek a bőr védőrétegét károsítják. Eltávolítják a baktériumok, vírusok mellett a bőrnek a felső lipid rétegét is, ami védi a bőrt a kiszáradástól. Ennek megfelelően azok között, akik gyakran használnak fertőtlenítőszereket, sokkal gyakrabban fordulnak elő ekcémás tünetek, különösen a téli hónapokban, amikor mindenkinek eleve kicsit szárazabb a bőre – mondta el lapunknak Kemény Lajos, a SZTE SZAKK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika igazgatója. A professzor szerint a fertőtlenítőszerek olyanoknál is kiválthatják ezeket a tüneteket, akiknél eredetileg nem volt semmi probléma. Azoknak pedig, akiknek kiszáradásra hajlamosabb bőre, jobban kell ügyelniük a hidratálásra, mert egy jól karbantartható alapekcéma is képes fellobbanni. Mint mondta, gyakori problémáról van szó, a praxisban azonban az igazgató szerint ennek ellenére ritkán találkoznak a szakemberek olyan páciensekkel, akik ilyen panaszok miatt kérnek segítséget. Ennek oka szerinte többek közt, hogy enyhébb tünetekkel a betegek ritkán fordulnak orvoshoz, továbbá a COVID pandémia miatt a bőrgyógyászokat is nehezebb elérni, mivel többen közülük koronavírus-osztályokon dolgozik, vagy védőoltásokat ad be.

Kemény Lajos hozzátette, ennek ellenére, ha valaki azt tapasztalja, hogy nem tudja testápolókkal karbantartani az ekcémáját, mindenképpen próbáljon meg felkeresni egy bőrgyógyászt. Kérdésünkre, hogy melyik kézfertőtlenítőt javasolják a szakemberek azoknak, akiknek problémásabb a bőre, a szakember elmondta, „ha van különbség a fertőtlenítők közt, az nagyon kicsi, a legtöbb tartalmaz például alkoholt”. Kemény szerint ezért inkább arra kell figyelni, hogy a kézfertőtlenítések után mindenki használjon valamilyen kézkrémet, a háztartásban pedig – lehetőség szerint –, kerülje a durvább vegyszereket és mindig hordjon kesztyűt. A kéz hidratálásánál a legjobb, ha olyan készítményt választunk, ami zsírosabb, kevesebb vizet és több lipidet tartalmaz még akkor is, ha lassan szívódik fel, de „minden hidratáló jobb, mint a semmi” – mondta.

Megjelent a „maszk akne” 

Szalai Zsuzsanna, a Heim Pál Gyerekkorház Bőrgyógyászat osztályvezető főorvosa azt hangsúlyozta, fontos, hogy a gyerekek táskájába, a könyvek, füzetek, uzsonna és kézfertőtlenítő flakon mellé a kézhidratálónak is be kell kerülnie. Közölte, a koronavírus elleni védekezés szükséges része a fokozott fertőtlenítés, ám egyértelműen látszik, hogy ez az egészséges embereknél is befolyásolja a bőr mikrobiális flóráját és különösen káros lehet, amikor beteg bőrű csecsemőről, újszülöttről, gyerekről van szó. A professzor szerint ráadásul a járvány alatt a fürdetéssel, bőrápolással kapcsolatban sok, korábban is keringő tévhit felerősödött. Ilyen például, hogy az egészséges bőrű csecsemőnél nincsen szükség napi szinten zuhanyzásra. Ezzel szemben a napi bőrápolási rutin része kell, hogy legyen egy gyors, nem túl forró zuhany megfelelő fürdető szer használatával, és ez a beteg bőrű gyermeknél hatványozottan igaz. Lehetőleg illatszer- és tartósítószer-mentes, bőrgyógyászatilag tesztelt készítményeket kell választani, ekcémások esetén pedig a különösen olajos tusfürdők használata célszerű.

koronavírus bőrápolás ekcéma

A járvány elleni védekezésnek része kell legyen a hidratálás (Fotó: Getty Images)

A kézfertőtlenítésen kívül a Heim Pál orvosa a maszk használat arcbőrre gyakorolt hatásáról is beszélt. Rámutatott, hogy a maszk rendszeres és tartós viselése a kamaszok esetén tovább rontja a sokszor egyébként sem „túl rózsás” helyzetet. Ez a jelenség olyan gyakori, hogy a szaknyelvben új terminus született rá, ez az úgynevezett „maszk akne”.  Az arcbőr esetén is fontos a rendszeres tisztítás és hidratálás, ez utóbbi esetben azonban a kézzel ellentétben a szakember éppen olyan krémet javasol, amely nem túl zsíros és könnyen felszívódik.

Szalai Zsuzsanna beszélt arról is, hogy a járvány miatt sokszor online rendelés keretében keresnek a szülők megoldást a gyerekeik panaszaira, ez azonban sajnos egyáltalán nem helyettesíti a személyes vizitet, sőt, a professzor szerint, sok esetben egyenesen félreviszik a diagnózist. A páciensek által a beteg bőrfelületről készített felvételek ugyanis sok esetben nem tartalmazzák azokat az információkat, amely alapján egy személyes találkozó esetén meg tudná állapítani az orvos, hogy mi a baj. Ezért azt javasolja, ha a szülők azt tapasztalják, hogy sokadik alkalommal sem sikerült hatékony kezelést találni online rendelések segítségével, mindenképpen próbáljanak meg felkeresni személyesen egy orvost. Ez egyébként nem csak fizikai, hanem pszichés szempontból is fontos lehet, ugyanis eleve a koronavírus, illetve a betegséggel kapcsolatos hírek miatt sokakban súlyos szorongások jönnek létre. A kamaszok esetén például rendszeresen találkoznak a szakemberek olyanokkal, akiknél kényszeres kézmosási szokások alakultak ki. Egy személyes találkozó az orvossal sok esetben ezen is segíthet – tette hozzá.

Felesleges a speciális szappan

A rendszeres kézmosás és fertőtlenítés miatti kézkiszáradás napjainkban annyira gyakori probléma, hogy már a kézfertőtlenítőket gyártó cégek is gondolkodnak a megoldáson. Már most is léteznek például kétfázisú fertőtlenítőszerek, amiben az alkoholos komponens mellett fel van oldva egy lipid fázis is, azaz egyszerre fertőtleníti és ápolja a bőrt – erre már Lőrincz Kende, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika adjunktusa hívta fel a figyelmet. Az orvos jelezte, hogy azért sem szabad megfeledkezni a kéz rendszeres hidratálásáról, mert a bőr kórokozókkal szembeni védekező képessége már attól lecsökken, hogy kiszárad, kipirosodik és elkezd hámlani a bőr. Jelezte azt is, hogy noha a kezek rendszeres mosása, fertőtlenítése nélkülözhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez, sokan tévesen azt gondolják, hogy a megfelelő szintű védelmet csak a speciális, széles spektrumú, azaz minden fajta vírust, baktériumot és gombát elpusztító fertőtlenítő szappanok nyújtanak. Ezzel szemben az az igazság, hogy az egyszerű, alapos szappanos kézmosás önmagában véve is elegendő, miközben az említett speciális szappanok sokkal jobban irritálják a bőrt. Az adjunktus a rendszeres maszkviseléssel kapcsolatban elmondta, látják a praxisban, hogy a felnőttek esetén is fellobbanást okozhat azoknál, akik pattanásra hajlamos bőrrel rendelkeznek. Számukra a szakember azt tanácsolja, hogy egyszer használatos, lehetőleg fehér maszkokat viseljenek és szellőztessék az arcbőrüket, amikor csak van erre lehetőség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top