nlc.hu
Baba

A két utolsó magyar meddőségi magánklinika vége

Nem működhet tovább a két utolsó magyar meddőségi magánklinika

A Reprosys és a Versys is felajánlotta magát megvételre az államnak, de a kormány elutasította az ajánlatot, így július 1-je után a két utolsó meddőségi magánklinika is kénytelen lehúzni a rolót.
Mesterséges megtermékenyítés egy laboratórumban

Elutasította a még két megmaradt meddőségi magánklinika felvásárlási ajánlatát az állam, így mind a Reprosys Termékenységi Központ, mind pedig a Versys Clinics működési engedélye hatályát veszti – tudta meg a hvg.hu.

A meddőségi magánklinikák államosítása 2019-ben kezdődött, amikor hat, addig magánkézben lévő intézményt vontak állami irányítás alá. Tavaly nyáron az Országgyűlés elfogadta azt a rendeletet is, mely kimondja: 2022. július 1-étől kizárólag állami meddőségi klinikákon kezelhetők az erre jogosult nők.

A Róbert Károly Meddőségi Centrumot felvásárolta az állam, és a két megmaradt magánklinika is ebben bízott. De hiába ajánlották fel magukat megvételre, az állam elutasította a felajánlást. Ez azt jelenti, hogy néhány hét múlva mind a Reprosys, mind pedig a Versys működési engedélye a hatályát veszti, be kell szüntetniük meddőségi tevékenységüket, és nem fogadhatnak több beteget.

Magyarországon mintegy 300 ezer párt érintenek a meddőségi kezelések, a témáról szóló részletes cikkünk szerint az érintettek attól félnek, hogy kicsúsznak az időből az államosítás miatt.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top