nlc.hu
Baba

Etikátlanok voltak Harry Harlow kísérletei?

Drótanya és szőranya: Harry Harlow kötődést vizsgáló majomkísérletei ma már kegyetlennek tűnnek

Harry Harlow amerikai pszichológus majomkísérletei úttörőnek számítottak, ám etikailag minimum megkérdőjelezhetők, de inkább kegyetlennek mondanánk.

Harry Harlow a 20. században áttörést ért el kísérleteivel a kisgyermekkori kötődés kialakulásának és hatásainak felderítésében, ám így utólag nézve nehéz azt mondani, hogy a cél szentesíti az eszközt, ugyanis elég kegyetlen módszerrel kísérletezett újszülött majmokon ahhoz, hogy az elméletét bizonyítsa. A hipotézis az volt, hogy az anya és a gyermeke közti kötődés kialakulása nem csupán a táplálék biztosításától függ. A pszichológus kutatása a szeretetre irányult, fel akarta deríteni, hogyan alakítják ki a csecsemők a családjuk felé a kötődést. Ami egyébként zseniális és fantasztikus, máig meghatározó eredménnyel zárult, ám az odáig vezető kísérletsorozat erősen megkérdőjelezhető volt.

A kísérletek eredményéről 1959-ben jelent meg publikáció a Sience című hetilapban, és azért volt nagy erejű felfedezés, mert akkoriban a pszichológiában az az alapvetés tartotta magát, hogy azért kötődnek a babák az anyjukhoz, mert tőle kapják a táplálékot. Harry Harlow kutatási eredményei alapjaiban változtatták meg a pszichológia irányát ebben a témában. Csakhogy Harlow kísérletei, melyekben az újszülött rézuszmajmokat elválasztotta az anyjuktól és drót-, illetve szőranya helyettesítőkkel kísérletezett rajtuk, nemcsak a kötődés természetére világítottak rá, hanem arra is, hogy az anya korai hiánya, elhanyagolása milyen komoly károkat okoz a gyerekek későbbi, felnőtt szociális életében. Az elszigetelt majombabák szociálisan visszamaradottak voltak, sőt, bántalmazó anyává váltak később a saját kölykeikkel szemben, amiből arra következtetett a pszichológus és csapata, hogy az embereknél is hasonló következményei lehetnek a korai érzelmi elhanyagolásnak, szülő hiányának. Bár utólag látjuk, hogy Harlow kísérletei a kegyetlenség határát súrolták, ám fontos eredményeket adott a világnak, amikor felhívta arra a figyelmet, hogy a csecsemőknek milyen nagy szüksége van az érintésre, szeretetre és biztonságra. De ki volt Harry Harlow és hogyan jutott el az újszülött majmokon kísérletezésig?

Harry Israelből lett Harry Harlow

Harry Israel néven született 1905-ben, Iowában nevelkedett a szüleivel és három fiútestvérével. Deborah Blum Love At Goon Park: Harry Harlow and the Science of Affection című életrajzi könyve szerint Harlow rendkívül éles eszű gyerek volt, ám a testvére, Delmer betegsége miatt nagyon magányosan teltek a korai évei. „Nincs emlékem arról, hogy elválasztottak volna az anyámtól, de valószínűleg kevés anyai figyelmet kaptam – írta felnőttkorában Harlow Delmer betegsége kapcsán. – Ez aztán elősegíthette a kamasz- és felnőttkori magányomat.”

Harlow a tanulmányaiban rendkívül tehetségesnek bizonyult, például mindenkit lekörözött az Iowai Egyetem felvételi tesztjén elért eredményével, ám közben nem akart hírnevet magának a tudása miatt, sőt, titokban állítólag attól félt, hogy megőrül. Végül nem maradt Iowában, hanem a Stanford Egyetemre ment 1924-ben, ahol hat évet töltött a pszichológia tanszéken olyan nagy elméktől tanulva, mint Lewis Terman, aki az Egyesült Államokban széles körben alkalmazott egyéni intelligenciateszt, a Stanford-Binet IQ-teszt atyja volt. Terman volt az az ember is, aki azt javasolta Harlow-nak, hogy változtassa meg a nevét, mert az Israel vezetéknév miatt azt feltételezhetik róla mások, hogy zsidó (1930 körül járunk, akkor ez még hátrányt is jelenthetett a politikai környezet miatt). „Terman választotta nekem a Harlow nevet – írta később a visszaemlékezésében a pszichológus –, és amennyire tudom, én vagyok az egyetlen tudós, akit a saját professzora nevezett el.” Miután 1930-ban diplomázott, Harry a Wisconsin-Madison Egyetemen helyezkedett el, ahol aztán később elkezdett újszülött majmokon kísérletezni.

Harry Harlow

Fotó: University of Wisconsin

A drót- és a szőranyák

Harry Harlow 1957-ben kezdte el kísérletsorozatát, amiért később egyszerre ítélték el és magasztalták fel a szakmájában. A The New York Times cikke szerint abban az időben a tudóstársadalom többsége egyetértett azzal, hogy a babák főleg a táplálék miatt kötődnek az anyjukhoz, sőt, kifejezetten azt javasolták a szülőknek, hogy ne ölelgessék a babákat, ne reagáljanak a sírásra, mert különben megfosztják a gyereküket az önállósodástól és függő helyzetbe kényszerítik őket. Volt olyan pszichológus, aki egyenesen kijelentette, hogy az anyák szeretete veszélyes. Harry Harlow azonban nem értett egyet a többséggel, ezért kezdett a saját laboratóriumában a hírhedt majomkísérletbe.

A kísérletsorozat első állomásában az újszülött majmokat születés után azonnal elválasztották az anyamajomtól és teljes izolációban nevelték. Azt tapasztalták, hogy ezek a majmok saját magukat bántották, fel-alá járkáltak a ketrecükben, és üres tekintettel bámultak. Ha pedig más majmokkal rakták össze őket, nem tudták, hogyan lépjenek velük kapcsolatba, illetve néhányan közülük egyszerűen abbahagyták az evést és meghaltak. A kutatók azonban felfigyeltek arra, hogy az elszigetelt majmok milyen megszállottan ragaszkodtak a textilpelenkához, ami a ketrecben volt.

Ez vezette el a pszichológust a kísérlet második fázisához, melyben egy drótból készült pótanyát és egy szőranyát – ami egy textillel borított drótanya – raktak az újszülött majom mellé, és megfigyelték, melyikre csimpaszkodik inkább. A tejes palackot, ami a táplálékot jelentette, cserélgették a két pótanyánál, de hamar világossá vált, hogy a majmoknak szinte mindegy volt a táplálék, ugyanis evés után mindig a szőranyába csimpaszkodtak, ott érezték biztonságban magukat. A szőranya hatására a kismajmok önbizalma is jelentősen megnőtt, ha jelen volt, akkor kevésbé mutattak félelmet, amikor a kutatók ijesztgették őket (például egy cintányéros, hangos, mozgó játékkal), vagy amikor ismeretlen tárgyak vették körül a ketrecben a majmokat. A szőranya nélkül mindezekre a körülményekre sírással, félelemmel, nyüszítéssel reagáltak. Erről Atkinson és Hilgrad Pszichológia című könyvében is olvashatunk:

„A kísérlet vezetői arra voltak kíváncsiak, hogy a kismajmok arra a műanyára csimpaszkodnak-e, amelyik a táplálékot nyújtja. Az eredmények világosak voltak: függetlenül attól, hogy melyik műanya szolgáltatta a táplálékot, a majomcsecsemők egyfolytában a szőranyán lógtak. Még ez a mozdulatlan, ám puha érintésű tárgy is a biztonság forrását jelentette számukra. Az idegen környezetbe helyezett, a félelem nyilvánvaló jeleit mutató kismajom például teljesen elcsendesedett, ha odabújhatott a szőranyához.”

Az anya hiányának következményei

Harlow a babamajmok izolációjának szociális következményeit is vizsgálta a kísérletek során: azok a majmok, akik szőranyával nevelkedtek, lassabban tudtak beilleszkedni a társaik közé, a teljesen izoláltak pedig gyakran agresszívak voltak a többi majommal, a szociális készségek sérültek attól, hogy nem voltak az anyjuk és a társaik mellett babakoruktól kezdve. A megkínzott kismajmok tehát egy életre helyrehozhatatlan kárt szenvedtek, ezért nevezik ma már kegyetlenségnek, amit Harlow művelt velük a kísérletek során. Ugyanakkor az is igaz, hogy komoly előrelépést jelentettek a kísérleti eredmények a pszichológiában, a baba-mama kötődés megértésében, hiszen sikeresen cáfolta azt a korabeli uralkodó nézetet, hogy a gyerekeket nem szabad ölelgetni és szeretgetni. Harlow bizonyította azt, hogy pont ennek ellenkezőjével, a sok testi kontakttal, szeretetteljes gondoskodással lesznek a gyerekekből a társadalom hasznos tagjai, akik nem agresszívan vagy félelemmel közelednek embertársaik felé.

Harry Harlow majomkísérletei

Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images

„Az anyjuktól és társaiktól elszigetelten, »műanya« segítségével felnevelt nőstények nem mutatták az anyai gondoskodó viselkedés megszokott formáit, amikor először anyává váltak. Nem szoptatták a kölyküket, sőt, ha rájuk csimpaszkodott, durván lesöpörték magukról, a kölyök segélykérő vinnyogására pedig nem reagáltak. Ez azt mutatja, hogy nem voltak motiváltak az anyai viselkedésre. Többszöri szülés után azonban már jobban gondoskodtak utódjukról. Úgy tűnik tehát, hogy – a patkányokkal ellentétben – a majmoknál nem biztosítja veleszületett program az anyai viselkedés megjelenését, az erre irányuló motiváció csak anyjukkal és fajtársaikkal való korai tapasztalatok hatására alakul ki” – olvasható a kísérlet következményeiről szóló elemzés Oláh Attila Pszichológiai alapismeretek című könyvében.

A szeretetet kutatni fájdalommal

A történetben talán ironikusnak mondható, hogy maga Harlow is küzdött azzal a saját magánéletében, hogy stabil, tartalmas emberi kapcsolatokat hozzon létre. Két válást tudhatott a magáénak – igaz ugyan, hogy harmadszorra az első feleségét vette el újra, akitől már nem vált el még egyszer. A beszámolók szerint nehéz természet volt: szarkasztikus, gonoszkodó, sőt egyenesen embergyűlölő, soviniszta és kegyetlen természetnek írták le a pszichológust. A mai korban pedig etikátlannak minősülnének a kísérletei az újszülött majmokkal, hiszen mély pszichológiai fájdalomnak tette ki őket – ez pedig szintén nem emeli az emberek szimpátiáját Harlow felé. A pszichológus azonban nem érezte kegyetlennek a saját kísérleteit, szerinte a cél szentesítette az eszközt, mert ezen az úton jobban megérthettük a minket mozgató érzelmeket.

„A szeretet egy csodálatos állapot, mély, gyengéd és jutalmazó – mondta Harlow, amikor bemutatta munkáját a Amerikai Pszichológiai Társaság kongresszusán 1958 augusztusában. Arra hivatkozva, hogy a szeretet „olyan motiváció, amely áthatja egész életünket”, Harlow hozzátette: „Intim és személyes jellege miatt egyesek nem tartják megfelelő témának a kísérleti kutatás számára. De bármilyenek is legyenek személyes érzéseink, pszichológusként a fő feladatunk az emberi és állati viselkedés minden aspektusának elemzése.” A kismajmokkal végzett kísérletei ellentmondásosak voltak, ám meggyőzően megmutatták azt is, hogy a szeretet – vagy annak hiánya – hogyan alakíthatja életünket. A Pszichológiai alapismeretek című könyvben így összegzik Harlow eredményeit: „Természetesen az állatkísérletek eredményei nem mindig általánosíthatók az emberre, a gyakorlati tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy az anyai viselkedés motivációja az embernél is szorosan összefügg a korai tapasztalatokkal. A gyermekvédelmi szolgálatban sajnos közhelyszerűnek tűnik, hogy a súlyosan elhanyagolt és bántalmazott gyerekek szülei saját maguk is súlyos bántalmazásban részesültek gyermekként, és nem kaptak kellő szülői gondoskodást.”

Források: 1, 2, 3, 4, 5

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése