Baba percek

Alaposan megleckéztette apját a 4 éves kislány – videó

Nem figyelt rá a szülője, csak a mobiljára. Meglett ennek az ára.

Tengerbe hajította az orosz rapper, Timati mobilját a 4 éves kislánya, mert az apja túl sokat lógott rajta. Alisa egyszerűen kikapta apja kezéből, miközben ő még javában beszélt rajta, majd odament a jacht korlátjához, és egy lendületes dobással a vízbe küldte a telefont.

Apja hirtelen fel sem fogta, hova tüntette el a kisgyerek az okostelóját, és amikor belátta, hogy az már bizony úton van a tengerfenékre, csak értetlenkedett.

Mindez pedig videóra lett véve:

 

Black Star (@timatiofficial) által megosztott bejegyzés, Aug 9., 2018, időpont: 4:07 (PDT időzóna szerint)


A felvétel gyorsan virálissá vált, sőt komoly vitákat generált a netezők körében, akik között három tábor rajzolódott ki: az első szerint Alisa csupán egy elkényeztetett gyerek, a második igazat ad a gyereknek, és az apát okolja, hogy nem foglalkozott eleget a lányával. A kommentelők harmadik tábora pedig úgy véli, az egész egy jó megrendezett jelenet volt, minden a kamerának szólt, s valójában nem a kislány vágyott nagyobb figyelemre, hanem a rapper apuka. Nem hiába volt ott éppen egy kamerázó ember, aki mindezt rögzítette…

 

Black Star (@timatiofficial) által megosztott bejegyzés, Aug 8., 2018, időpont: 1:58 (PDT időzóna szerint)


Timati egyébként nemcsak sztárrapper, hanem sikeres üzletember is: étterme, tetoválószalonja és saját ruhamárkája is van. Barátnője pedig – azaz Alisa anyukája – nem más, mint a 24 éves Glamour-modell és szépségkirálynő, Alena Siskova.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top