
Nők az életemben


„Sokat tanulok a feleségemtől abból, ahogy a kozmosz, a Jóisten, a teremtő felé halad az életében” – Szerednyey Béla és a nők

„Dórival folyamatosan csiszolgatjuk egymást” – Makranczi Zalán és a nők

„A feleségemmel felépítettünk egy olyan életet, amit jó élni” – Rónai Egon és a nők

„Mindig örömmel mutattam be a barátnőimet anyukámnak” – Henry Kettner és a nők

„Amikor nincsenek velem a gyerekeim, ő jelenti nekem a boldogságot” – Szabó András Csuti és az életében fontos nők

„Próbáltam atyáskodni felette, de a bátyja voltam, nem az apja” – Kocsis Tibor és a nők

„Anyám az életét tette kockára, hogy megszülethessek” – Bodnár Attila és a nők

„Aisha és a kisfiam közt csodálatos a kapcsolat” – Kerényi Miklós Máté és a nők

„Már 16 évesen megálmodtam, hogy lányom lesz” – Lengyel Ferenc és a nők

„Sajnos már nem emlékszem az arcára, egy fotóm sem maradt a nagymamámról” – Pindroch Csaba és a nők

„Csodálattal adózom, hogy ennyi odaadással, szeretettel és segítséggel fordul felém” – Homonnay Zsolt és a nők

Egy napja ismertük csak egymást, amikor azt mondta, hogy „Ez olyan, mintha most egy család lennénk” – Váczi Gergő és a nők

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla annak ellenére, hogy néha legszívesebben kitenném az autóból” – Járai Máté és a nők

„A feleségem sokszor megmentett a depressziós dolgaimból” – Nagy Feró és a nők

„A legnagyobb konfliktus a házasságomban az volt, hogy mikor vegyünk kutyát” – Vomberg Frigyes és a nők

„Sosem kezdeményeztem, mindig úgy alakult, hogy a nők csíptek fel engem” – Delhusa Gjon és a nők

„Azt szoktam mondani, hogy három plusz két nővel élek együtt” – Gajdos Tamás és a nők

„Nagy fájdalmam, hogy nagyanyám a sikereimből semmit nem látott” – Lovász László és a nők

„A 102 éves nagymamám 98 évesen még iderepült Ausztráliából” – Sárközi Ákos és a nők

„A nővérem az utolsó kapaszkodóm a családhoz” – Csonka András és a nők

„Ha Isten nincs ebben a kapcsolatban, mi nem maradunk együtt” – Kökény Attila és a nők

„Nem volt neki könnyű egy ekkora sztár mellett” – élete legfontosabb nőiről mesélt Zámbó Krisztián

„Úgy éreztem, Madonna engedélyt adott nekem arra, hogy meleg legyek” – Steiner Kristóf és a nők
