Család

Ismerõsünk, Kristóf

Kint esik az esõ és hujjogat a szél. Az 1-es villamos utazóközönsége - mint a nedves edénybe szorosan rakott uborkák - összepréselõdik. Az uborkát pedig azért helyénvaló most hasonlatként fölemlegetni, mert a hangulathoz is illik, amely szemlátomást igen savanyú. Ráadásul az általános kedélytelenségbe belepittyeg egy középkorú hölgy mobiltelefonja.

Az arcokról megvetés árad: tessék, még ez is! Kit érdekel, mi sürgős és kinek, mi közünk mások magánbeszélgetéséhez, amelynek mindjárt kényszerű fültanúi leszünk.

Csakhogy a hölgy arca az első halló után ragyogni kezd. S azt mondja:

– Fiú? Az éjjel? Három kiló tíz deka, ötvenkét centi! Jajistenem, kisfiam, most mindjárt odamegyek, ugye, te is jól vagy?

Minden meg van bocsátva. Még az is, hogy a hölgy tárcsáz és folytatja:

– Papa, megvan az unokád, három kiló tíz deka, ötvenkét centi, most megyek hozzájuk, mindenki jól van! Nem szólsz semmit? Papa, most sírsz vagy nevetsz?

Mi – csak körbe kell pillantani – már remekül vagyunk. Annyira, hogy egy idős asszony, immár beavatottnak érezvén magát, megkérdi: és mondja, hogy hívják a babát? Kiderül, hogy Kristóf a jövevény neve, aki ezen a csúf, sötét napon képes volt fénybe borítani egy egész villamoskocsit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top