Segítség! Aludni akarok!

Vagy mégis? Kevés olyan gyereknevelési téma van, amiről annyi könyv, cikk, tanulmány és vita született, mint az alvásról. Azaz, hogy pontosak legyünk: a nemalvásról. Talán eleinte nem is értjük, miért ez a nagy felhajtás, aztán kimarad egy éjszaka, kettő, három… és hirtelen központi kérdés lesz nálunk is, hogy aludjon már végre éjszaka az a gyerek. Jönnek a mindentudó könyvek, szuper módszerek, nagyszülők fejcsóválásai, kéretlen rokoni tanácsok, és talán egyszer az az éjszaka is, amikor mi is nyugodtan aludhatunk.

Kezdeti nehézségek

Az újszülöttek napi 16-17 órát töltenek alvással. Az igen jól hangzik, de azért ne legyünk csalódottak, ha pont a mi csecsemőnk tartozik a kivételek közé. Vagy azok közé, akik ezt a rengeteg időt állandóan megszakítják, természetesen az éjszaka kellős közepén is. Mert hiába adjuk össze, hogy a kisbabánk ma is aludt összesen vagy tizenöt órát, a másik oldalon ott van, hogy mi viszont kettőt se tudtunk nyugodtan pihenni.
Ha az alapvető kérdésekre választ adtunk – Nem fázik? Nincs melege? Nem ázott át a pelenkája? Eleget büfizett? Nem éhes? – és még mindig nem alszik, próbáljuk megteremteni a kellő feltételeket az elalváshoz. Egyértelműen különítsük el a nappalokat az éjszakáktól (estére csupán egy kicsi lámpát hagyjuk égni), legyünk csendben és ismételjük minden este ugyanazokat a szertartásokat: masszázs, fürdetés, éneklés és fektetés.
A csecsemők esetében körülbelül ennyi, amit tehetünk. Ha ezek után sem sikerül kisbabánkat éjszaka alvásra bírni, inkább azon törjük a fejünket, hogy miként lopunk magunknak egy kis időt a pihenésre. Kérjünk segítséget a párunktól, szüleinktől, testvéreinktől, bébiszittertől… hogy szunyókálhassunk egy kicsit. Egy-egy étkezést lefejt tejjel is pótolhat bárki, ne érezzünk emiatt bűntudatot. És próbáljunk optimistán gondolni a jövőre: féléves korukra a babák általában maguktól átalusszák az éjszakát.

Talán azért ilyen központi kérdés a szülők körében az alvási probléma, mivel csaknem mindenki megküzd vele. Kevés gyerek kezdi úgy az óvodát, iskolát, hogy legalább egy rövid periódus ne lett volna az életében, amikor gondot jelentett az elalvás vagy az éjszakai fölriadás. Ez legtöbbször hullámzóan jelentkezik: mikor már épp minden reményünket feladnánk, hogy valaha is átaludjunk egy éjszakát, a kicsi gondol egyet és szundít némán hajnalig, de az is sokszor előfordul, hogy a jól alvó babák egyik éjszakáról a másikra „elromlanak”.

Vegyük megint az alapokat, amelyek megkönnyítik a kisgyerekek elalvását.
– Tisztázzuk, hogy az éjszaka alvásra való. Nincs játék, se tévé, se rádió. Csend van, sötét és alvás.
– Különítsük el a nappali szundítást az éjszakától. Jelezze ezt akár a beszűrődő napfény, a kétféle alvóruha, más fekhely.
– Legyen meg az esti rituálé: játékok elpakolása, fürdő, esti ital, fogmosás, ágyba bujás, esti mese.

Könyvajánló: Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás Hogyan altassuk el a kisbabát? Sanoma Kiadó 2006. Az amerikai gyerekgyógyász könyve a Kismama magazin gondozásában jelent meg. Olyan kérdésekre kaphat választ az olvasó, mint hogy jó megoldás-e ha sírni hagyjuk a babát? Vagy milyen ételt adjunk a jó alvásért? Mi a szerepe az apai gondoskodásnak éjszaka? Vagy arra, hogy mi a teendő az éjszaka bepisilő gyerekkel? A könyvből ötleteket kaphatunk arról is, hogyan alakítsuk ki a biztonságos együttalvást, illetve hogy melyek az ájszakai szoptatás előnyei. • A könyvet itt megrendelheted »

Hol aludjon a kicsi?

Tiszta a lelkiismeretünk: minden létező dolgot megtettünk, hogy gyerekünk nyugodtan aludjon. Babaszínben úszó kiságy telis-tele a kedvenc játékokkal, gyors szellőztetés, ciróka-maróka… de valami mégsem működik. A kicsi csak bömböl az ágyában…
Megint döntés előtt állunk. Próbáljuk meg elaltatni? Kivegyük? Hagyjuk, hogy egyedül aludjon el?

• Vegyük magunk közé!
Igen kényelmes módszer… egy ideig. Kevés kisgyerek van, aki a szülei ágyában nem nyugszik meg. Azonban ha hozzászokik, nehéz lesz (egyre nehezebb) visszatenni a saját szobájába. És általában eljön az idő, amikor az egyik szülő fellázad a gyerek ellen.
• Költözzön a mi szobánkba!
A kicsi könnyen elérhető éjszaka, nem kell szobákon át caplatnunk. Sokszor elég, ha csak a matracát hozzuk át az ágyunk mellé, ha sír a kicsi, elég megsimogatni a hátát. Hátránya, hogy a kicsik ritkán érik be ennyivel, éjnek évadján szívesen felmásznak a nagyok közé. És hát továbbra sincs a hálószobában magánéletünk.
• Maradjon a szobájában!
Előnyét magunk is látjuk: nem kell lábujjhegyen settenkedni a hálószobában, elalvás nyugodtan élhetjük gyerekmentes életünket. Ha azonban sírni kezd, át kell mennünk. Előttünk a nagy feladat: megtanítani gyerekünket, hogy magától elaludjon!

Lássuk az altatási módszereket!

Ne vágjunk bele az altatási procedúrába, ha – fáj valamije – beteg – éppen elköltöztünk – testvére született – nyaraláskor

– Nem megyek be! (brutális, gyors, hatékony)
A lefektetés kőbe vésett szabály, és nem nyitunk be többet a kicsihez. Igen hatékony megoldás, de vasidegek és vaslélek kell hozzá. A gyerek a végtelen sírás után álomba zuhan, és egyre nagyobb eséllyel számíthatunk arra, hogy legközelebb már nem is zendít rá.

– Még sírjon egy kicsit! (kemény, gyors, bár eleinte időigényes)
Az egyik legolvasottabb alvóskönyv – Az aludj jól, gyerekem! – is hasonló elveket vall. A gyereket sírni hagyjuk egy ideig, utána bemegyünk, megnyugtatjuk, kimegyünk. Legközelebb tovább hagyjuk sírni, utána bemegyünk… A kötet optimistán csak hétnapos ciklust ír le, ahol az első sírásnál 13 percet, a másodiknál 15 percet, majd a harmadiknál 17 percet jelöl meg várakozásnak.

– Kicsit megnyugtatom (kíméletesebb, időigényes, fárasztó, egy héten belüli eredmény)
Síró gyerekünkhöz bemegyünk és megnyugtatjuk. Nem keresünk vele szemkontaktust, nem ölelgetjük, nem vesszük ki, próbáljuk szavakkal megnyugtatni és megerősíteni, hogy alvás van.

– Puszi és alvás! (megnyugtató, nagyon időigényes, több héten belüli eredmény)
Amikor rázendít a kicsi, bemegyünk, megpuszilgatjuk és kimegyünk. Kicsit talán még ott is maradhatunk vele, de utána menjünk ki. Lehet, hogy az ajtóig jutunk, és már adhatjuk is az újabb puszit, a cél az, hogy mi tovább bírjuk, mint a gyerek.

– Megvárom, míg elalszik (nagyon szelíd, hosszadalmas, fárasztó)
Leülünk az ágya mellé, és megvárjuk, míg elalszik. Másnap kicsit távolabb rakjuk a széket, leülünk és megvárjuk, míg elalszik. Következő nap még távolabb rakjuk a… Egyszer pedig eljön a nap, amikor elég lesz az ajtón kívül ücsörögnünk.

Nem vagyunk egyformák

Ahány módszer annyi történet. Pozitív és negatív. A végeredményt tekintve azonban mind igen kecsegtetően hangzik: egyszer eljön a nap, amikor gyerekünket este szépen betesszük az ágyába és kimegyünk a szobából. Sokan úgy gondolják, már ezért érdemes valamelyiket kipróbálni. Aztán hogy-hogy nem, előfordul, hogy képtelenek vagyunk végigcsinálni az altatást, a kicsi hol az ágyunkban köt ki, hol a telitöltött cumisüveget szopogatja. Jön a bűntudat, és másnap újult erővel vetjük bele magunkat az altatásba. Megint hiába. Ne vádoljuk magunkat! Minden ember más, minden kisbaba más, minden családi forgatókönyv más. Ha nekünk úgy esik jól, hogy a karunkban ringatjuk gyerekünket, míg álomba szenderül, élvezzük az együtt töltött perceket. (Kamaszként már úgyse fog odabújni.) Ha az éjszaka kellős közepén jelenik meg a gyerek az ágyunknál, és úgy érezzük, hogy nem bírunk felkelni, hogy visszavigyük, hagyjuk, hogy felmásszon. (Milyen jó hallgatni a szuszogását!) Mi döntésünk, a mi életünk.

A gyerekeknek csaknem kétharmada rendszeresen felkelti szüleit éjszaka. Majd minden ötödik családban egynél többször kell felkelni a kicsihez, minden 14. családban háromszor vagy még ennél is többször is kelni kell.

Végre mi is kelünk éjszaka!

Végezetül pedig álljon itt egy történet, ami talán vigaszt nyújt minden rosszalvó kisgyerek anyukájának.

Máriának nem lehetett saját gyereke. Férjével közösen úgy döntöttek, megpróbálnak örökbe fogadni egy kicsit. Három és fél év várakozás után megcsillant a remény, hogy egy öt éves kislányt magukhoz vehetnek. Elkezdődött az ismerkedés a nevelőotthonban, Ágika napról napra közelebb került a felnőttekhez. Alig két hét után megszületett a döntés: Máriáék hazavihetik Ágikát. Minden simán zajlott. A megszeppent kislány csendben ült az autóban, csendben nézett szét a lakásban, csendben szemlélgette a kiságyát. Mária szépen elmagyarázta, hogy ott lesz a helye, ott fog aludni. Öt óra fele járhatott az idő. A kislány az ágyba kéredzkedett. Szépen elaludt. Aludt reggelig. Másnap felkelt, de alig egy-két óra játék után, újra az ágyba kéredzkedett. Ebéd után is, és még bőven fent járt a nap, mikor a pizsamáját húzogatta. A szülők kétségbeesetten hívták a nevelőotthont, hogy mi a baja a kislánynak. Miért alszik ennyit? Miért nem sír, miért nem akar kijönni, miért akar mindig lefeküdni? A nevelőotthonban megmosolyogták őket. Fél és az alvásba menekül. Majd megnyugszik, és többet lesz fent. Mária tovább kérdezősködött: És hogy képes egyedül elaludni? Pedig ő vett cumit, babazenét, még az ágyukat is lecserélték egy nagyobbra, hogy ha át akar jönni… A válasz magáért beszélt: Hát anyuka, az intézetis gyerekeknek sosincs alvásproblémájuk. Hamar megtanulják, hogy a sírással nem sokra mennek…
Hosszú hónapok teltek el, mire a kicsi megszokta az új környezetét. Aztán egyszer eljött az az éjszaka, amikor ő is felsírt. Sőt, mi több, zokogott. Mária félve vette ki az ágyából, és tette maga mellé. Azóta már többször is megtörtént a csoda: a gyerek magától kucorodott közéjük.