Család

VERSES-KÉPES GYEREKJÓGA

Gál Éva – Karádi Róbert – Szentesi Csaba – Varró Dániel


VERSES-KÉPES GYEREKJÓGA


A jóga jótékony hatásairól gyakran hallottunk már eddig is, de arról még nem, hogy a jógagyakorlatok nemcsak egészségesek és hasznosak, de szórakoztatóak is lehetnek! És azt sem sejtettük, hogy a jóga nemcsak nagyoknak, hanem kicsiknek is való.






Gál Éva már több mint egy évtizede gyakorolja és tanítja is a jógát. Ebbe a könyvbe azokat a gyakorlatokat gyűjtötte, amelyeket kicsik és nagyok egyaránt könnyen elsajátíthatnak akkor is, ha jógaoktató segítsége nélkül, otthon kezdenek jógázni.


Varró Dani vidám mondókái jókedvet csempésznek a gyakorlatokba, amelyeket Éva útmutatásával meglepően gyorsan megtanulhatunk.






Szombat délelőtt könyvbemutató


Szeretettel meghívjuk a Verses-képes gyerekjóga című könyvünk bemutatójára.
A bemutatón szerzőnk, Gál Éva jógafoglalkozást tart a gyerekeknek, majd a könyv szerzői dedikálnak.


Várunk minden kedves érdeklődőt, különösképpen azokat a gyerekeket, akiknek van kedvük kipróbálni, hogy milyen nyújtózkodó cicává, büszke kobrává vagy tevévé változni.


Én vagyok az óriás kobra,


Tekergőzöm balra, jobbra.


Jobbra nézek, balra nézek,


Jaj annak, kit kipécézek! 


                   2007. november 10-én, szombaton, 11 órakor
 
                       ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ, IRODALMI KÁVÉHÁZ


                            Budapest VII. kerület, Károly krt. 3/c

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top