Család

Megérkezett!

Emőke a múlt héten kezdte mesélni egy szülés történetét. A szülők és a dúla egy kisfiú érkezésére vártak. Most végre megszületik a kisbaba...
A cikk előző részét olvasd el itt:
Egy kisfiú érkezésére várva »

A szombat éjjel nyugodt alvással telt.

Vasárnap délelőtt Nóri felhívott, hogy megossza velem nyugtalanító érzéseit. Másnapra ugyanis az orvosa konzultációt javasolt arról egy másik kollégájával, hogy nem „túl nagy”-e a baba.

Békés Emőke
Békés Emőke

Ő nem akarta ezt a vizsgálatot. Az első gyermeke is nagy súllyal és a kiírt időpont után született, így semmi aggasztót nem látott abban, hogy ez most is így lesz.

Délután intenzív méhösszehúzódásai voltak, de aztán vasárnap éjjel is jól aludt.

 

Másnap kora délután beszéltünk ismét, és örömmel újságolta, hogy az orvosa megértéssel fogadta azt, hogy nem kérte a beígért vizsgálatot. Eljött a délután, és ismét jöttek az összehúzódások. Este nyolc körül már megfordult a fejében, hogy talán be kellene mennie a kórházba. Az orvosa és a szülésznője is ügyeletes volt aznap éjszaka. Én úgy ítéltem meg a hangja alapján, hogy ez még korai, és kérdésére azt javasoltam, hogy fürödjön egy jót, aztán pihenjen le. Este tíz körül telefonált újra, hogy elindulnak a kórházba, és majd onnan felhív, hogy én menjek-e. A hangja annyira más volt, hogy úgy gondoltam, inkább elindulok. Hiába lehet éjjel gyorsabban beérni a városba, azért én elég messze lakom a kórháztól.

Kérdéseiddel, problémáiddal fordulj Emőkéhez! Várja leveleidet a dula@nlcafe.hu címen. A hozzá érkező levelek közül hetente egyet itt, a Nők Lapja Cafe oldalain válaszol meg.

 

Épp a CTG-vizsgálat zajlott, amikor a szülőszobába értem. Addigra már szinte teljesen elmúltak az összehúzódások. A szülésznő azt javasolta, hogy menjenek nyugodtan haza, és próbáljanak meg aludni.

Hazafelé azon tűnődtem, hogy mi lehet a hátterében annak, hogy ez a baba jönne is, meg nem is, a mamája pedig engedné is, meg nem is. Úgy éreztem, hogy talán túl feszülten és nyugtalanul várja már Nóri a kisbabát, ami érthető is volt, hiszen komoly keresztcsonti fájdalmakkal küszködött már hetek óta.

Az éjszaka hátralévő része ismét mindannyiunknak alvással telt.

 

Reggel felhívtam, és azt ajánlottam neki, hogy ma egész nap kényeztesse magát. A legszívesebben én is segítettem volna ebben, mert az volt az érzésem, hogy egy finom, pihentető, szeretetteljes masszázs igazán sokat segíthetne neki. Sajnos nagyon messze lakunk egymástól, így Nóri úgy döntött, hogy a közelében dolgozó kozmetikusához fordul ezzel a kéréssel. Azt ajánlottam még, hogy egyen valami finomat, amit csak megkíván, és ha van kedve, nézzen valami jó kis romantikus, könnyfakasztó filmet, mert a sírás is sokat tud segíteni az elengedésben.

Úgy döntött, hogy a már napokkal ezelőtt elkért „bábakoktél” receptjét is előveszi és kipróbálja. Ennek a hatása abban áll, hogy az enyhébb hashajtás eredményeképpen gyakran a méh izomzata is aktívabbá válik.

 

 

Este hat óra körül hívott újra, hogy rendszeres, egyre erősebb méhösszehúzódásai vannak. Mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy ez már az aktív vajúdási szak.

Várta haza a párját, és a nagyobbik gyermekének az elhelyezéséről is gondoskodnia kellett.

Én is elrendeztem itthon mindent, gyorsan megvacsoráztam, és vártam a telefoncsörgést. Egy óra múlva meg is csörrent.

 

Fél nyolc körül értek a kórházba, én nem sokkal utánuk. Mikor beléptem a szülőszobába, Nóri a hátán feküdt az ágyon, és zajlott a CTG-vizsgálat. Ez láthatóan nem volt kényelmes neki, sűrűn figyelte az órát, hány percet kell még így kibírnia. A felvételi vizsgálatnál kiderült, hogy már a tágulási szak végén jár! Mekkora utat tett hát meg az utóbbi napokban otthon!

 

Gyorsan kipakoltam, átöltözésre már nem is maradt időm. Nóri muskotályzsályás borogatást kért a pocakjára, de aztán úgy tűnt, a masszírozás még jobban esik neki.

Hoztak otthonról egy matracot, azt letettük a földre, és ő négykézláb vajúdott az ágyra támaszkodva. Férje az ágy túloldaláról fogta a kezét, én pedig a derekát masszíroztam. Ezért nagyon hálás volt, és kérte, hogy el ne engedjem.

 

Közben láttam, hogy a párja már alig áll a lábán, olyan nehéz a derekának és a lábainak az, ahogy tartania kell magát. Oda akartam neki gurítani a vajúdólabdát, hogy arra le tudjon ülni, de a lábaim nem értek el odáig. Nagy volt a fény is, de a lámpa kapcsolóját sem értem el. Eszembe jutott, hogy kellene adni a kitolási szak előtt egy adag Arnikát is, de ugye a dobozkát nem lehet kezek nélkül kinyitni, azoknak viszont most fontosabb dolguk volt.

Így aztán jól megterveztem magamban a megvalósításhoz szükséges gyors mozdulatokat, és egy kontrakció elmúltával villámgyorsan cselekedni kezdtem. Az apa hálásan felsóhajtott, és a labdára huppant, a gyertyalángok fellobbantak, az Arnika bogyót pedig Nóri szájába öntöttem.

Még így sem voltam elég gyors, mert addigra már kérlelt: „Gyere, gyere vissza, masszírozz!”

 

Kapcsolódó oldalak:

Dúla.lap »
Baba.lap »
Magzat.lap »
Terhesség.lap »
Szülés.lap »

Emőke korábbi leveleiből:

Szeretnék szépen szülni »
A gyógyító szülés »
A természetességről »


Egy óra múlva már teljesen kitágult a méhszáj.

A babának a csontos medencén való átbújását a csípőlapátok két oldalról történő nyomásával próbáltam könnyebbé tenni. Nóri később azt mesélte, hogy ez érezhetően sokat segített a babának.

A szülésznő maximális elfogadással készült oda a zsebkendőnyi helyre, az ablak és az ágy közti kis matracra. Nóri ebben a térdelő pozícióban kezdte meg a kitolást, de egy idő után úgy láttuk, hogy ez a póz nem a leghatékonyabb. A méhösszehúzódások ritkulni kezdtek, és a baba nem haladt lejjebb.

Megkérdeztem a szülésznőt, hogy megpróbálhatnánk-e a szülőszéket, mert abban bíztam, hogy a függőleges testhelyzet, valamint az, hogy így nem kell Nórinak tartania magát, talán segít. A szülésznő elfogadta a javaslatot, és áthozta egy másik szobából. Nagyon hálás vagyok neki azért, mert a szülés teljes ideje alatt partnerként, elfogadóan és együttműködően viszonyult mind a szülőkhöz, mind pedig hozzám.

 

 

Ahogy Nóri ráült a székre, a kisbaba azonnal megindult! Az apa hátulról tartotta a párját. Arra kértek, hogy fényképezzek, de a fényképezőgép még nem volt előkészítve. Előástam gyorsan, és az időközben a szülőszobába – ki tudja miért – megérkező takarító néni nem kis megrökönyödésére felültem az üres szülőágyra, hogy meg tudjam örökíteni a baba érkezését. Kiderült, hogy a gépben lemerült elem van, így egy újabb villámművelettel végrehajtottam életem leggyorsabb elemcseréjét. A baba lassan, milliméterről milliméterre haladt át a gáton. Gyönyörűséges volt. A kis tükröm segítségével a szülők is láthatták ezt, sőt Nóri egy-egy összehúzódás között meg is simogatta kisfia fejecskéjét.

 

Botond 2008. március 11-én, 22 óra 6 perckor, megfontolt készülődés után, háborítatlanul, 4430 grammal és 60 centivel érkezett a szülésznő kezébe.

 

Boldog voltam, hogy ez a háborítatlanság kísérte őket a szülést követő két órában is. A babát nem fürdettük meg és nem mértük meg rögtön. Mihelyt Nóri apró gátsérülését ellátták, meztelenül összebújtak, jól betakargattuk őket, és már szoptatta is a kisfiát.

 

Másnap Nóritól ez az üzenet érkezett: „Egy cicifüggő, vákuumos szopigépet utaltak ki nekem.”

 

A mosoly egész nap nem hervadt le az arcomról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top