Tisztelt Doktor Úr!
Ezúton szeretnék Öntől tanácsot kérni. Férjemmel együtt két kislányt nevelünk, a családi háttér teljesen rendezett, harmonikus. Nagyobb lányunk hétéves, most kezdi majd az iskolát. Ő igazi „csillaggyerek”, ennek megfelelően neveljük, illetve inkább igazodunk hozzá.
Csecsemőkorában felfigyeltem arra az átható, „mindent tudó” tekintetre, amely nem is egy csecsemő tekintete. Nagyon kifelé forduló, könnyen barátkozó, mások problémáit átélő kislány, nagyon korán kezdett el beszélni, kétéves korára már visszamondott egy egyoldalas mesét. Szívesen beszélget felnőttekkel, de a gyerekek társaságát is szereti, általában központi szereplő, ő szereti megmondani, mit hogyan játsszanak. Elvárja a maximális tiszteletet, amelyet tőlünk meg is kap, viszont már most – mint egy kamasz – tiszteletlen velünk, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné.
Igazán azért aggódom, mert kiskorától tapasztaltuk, hogy többet mesél, mint ami igaz. Tudom, hogy ez gyerekeknél normális, de nem tudom, hogy hány éves korban kell már határt szabniuk, hogy mit mondanak ki, mit nem. Például: nagyon szereti a Hamupipőke mesét, az oviban elmondta, hogy itthon, amikor hazajön ovi után, dolgoznia kell, házimunkát kell végeznie. Én tudom, hogy ez a mese túlzott átélése, de olyan részletesen mondja el – mindennapi munkafolyamatokkal díszíti – a történetet, hogy az óvó néni elhiszi. Az ilyen jellegű történet kiszínezése állandó, mindent így mesél, nekünk is az óvodáról, például amikor megkérdezem, mit csinált ma az oviban, azt mondja, hogy először homokozott, utána az egyik kisfiúval lóháton ugratott az udvaron. Nagyon élvezetes, színes történeteket ad elő, csak nem tudom, ez mennyire lesz előnyös az iskolában, le kell-e őt erről szoktatni. Az óvónő viselkedését azért nem követném, rászólt a gyerekre, hogy ne hazudjon.
A másik kérdésem a kisebb lányunkkal kapcsolatos, ő kétéves. Fizikailag nagyon ügyes – rajzol, épít, saját igénye miatt már teljesen szobatiszta, mászókázik –, viszont egyáltalán nem akar beszélni, szótagokat sem. Lehet, hogy a nővére által túl sok inger éri? Mikor kell szakemberhez fordulni, ha nem indul meg a beszédben? Nincs is hajlandóság benne, hogy próbálkozzon vele. Furcsa még a viselkedésében, hogy éjjel gyakran felsír, és erőszakosan rugdal, rángatózik, nehezen tudom megnyugtatni. Enni sem akar, ezt a két utóbbit annak tulajdonítom, hogy most jönnek még a fogai.
Nagyon köszönöm a válaszát:
Lukács Rita
| Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet! |
Kedves Rita!
 |
| Ranschburg Jenő pszichológus |
Kislánya érzékeny, különlegesen erős fantáziával megáldott gyermek, amit leveléből kiolvasok, annak a hazugsághoz semmi köze nincs! Csak óvatosan írom le: inkább a tehetséghez, de hát: majd meglátjuk.
Biztos, hogy ősztől – az iskolában – ezek a fantázia-hazugságok (ez a hivatalos nevük) elmaradnak, de valószínűsítem, hogy – mint minden tehetséges gyerek esetében – a későbbiekben is jelentkeznek „problémák” bőven; a sok öröm és büszkeség mellett, amit egy ilyen gyerek jelent.
A kisebbik lánykájával kapcsolatban: remélem, hogy a fogzással kapcsolatos „gyanúja” beigazolódik – bár vannak kétségeim. Itt a nyár, most egy ideig nem tehet semmit, de ha a gyerek őszig nem szólal meg, mindenképpen vizsgálatra (orvosi és pszichológiai vizsgálatra) van szükség. A nővére semmilyen módon nem lehet oka a beszédkésésnek, a valódi okot fel kell deríteniük. Láttam már gyereket, aki kétéves koráig nem szólalt meg, aztán néhány hónap alatt teljesen behozta a lemaradását, mégis: ha a beszéd megindulása egy évet késik, az orvosi és a pszichológiai vizsgálat nagyon javasolt.
