Család

Az ízek birodalmában

Az első, anyatejjel töltött hónapok után babánk nem csak a mozgás örömét fedezheti fel, hanem megtörténik az első új ízek megismerése is. Hogy ez pontosan mikor történjen, sok mindentől függhet. Ideális esetben valamikor a hatodik hónap környékén ajánlott elkezdeni a szoptatás mellett a hozzátáplálást, hiszen ekkortájt bújnak elő az első fogacskák, az egyre intenzívebb mozgás miatt megnövekszik a babánk energiafelhasználása - no meg érdeklődése is a mi általunk elfogyasztott ételek iránt.

Hozzátáplálás

Ha a kicsi szemmel láthatóan élvezi az új ízeket, ételeket, és nem tolja ki a nyelvével, biztosak lehetünk benne, hogy itt az ideje a hozzátáplálás megkezdésének. Hozzátáplálásról akkor beszélünk, ha a csecsemő táplálásában a szoptatást szeretnénk előtérbe helyezni, és csak kiegészítésként adjuk a szilárd ételt. Ilyenkor az ennivalót a szoptatás után kínáljuk a babának, így biztosíthatjuk azt, hogy továbbra is megkapja a szükséges anyatejet.

A baba első ételei

A legcélszerűbb és legegészségesebb, ha a szilárd ételek bevezetését a gyümölcsök présnedvével kezdjük, majd gyümölcspépet is adhatunk. Ezt követheti a főtt zöldségfélék megismertetése, ezeket is passzírozva vagy turmixolva érdemes adni. Ha valamelyik gyümölcs- vagy zöldségpürét túl sűrűnek találjuk, vagy először túl intenzív az íze a babának, főtt krumplival, vagy anyatejjel, esetleg tápszerrel is hígíthatjuk.

Hogyan etessük a kicsit?

Célszerű a szilárd táplálék bevezetését a nap ugyanazon étkezéséhez – leginkább az ebédhez – kötni. Elég egy-két kanállal megkóstoltatni a kicsit, és lehetőleg 3-5 napig várjunk egy újabb étel bevezetésével. Így segítjük a kicsinek megszokni az új ízt, és azt is biztonsággal kiszűrhetjük, ha netán allergiás valamire a babánk.

Aminek még nem jött el az ideje

Bár egy-két generációval korábban még elfogadott volt a tehéntej, tojás adása a kicsiknek, ma már elfogadott tény, hogy bizonyos ételekkel nem szabad túl korán próbálkozni, mert azok allergiás reakciót válthatnak ki a kicsinél. Ilyenek leginkább a tej és tejtermékek, amelyeket egy éves kor előtt ne adjunk gyermekünknek, és azt követően is érdemes fokozatosan hozzászoktatni. Először ajánlott a savanyított termékekkel megismertetni a kicsiket, ezek ugyanis könnyebben emészthetőek számukra, mint akár a tehén-, akár a kecsketej. Kerüljük a búza, árpa, zab és rozstartalmú ételeket, de tojást és mézet se adjunk még a kicsinek.

A picik az édes anyatej után nem igénylik a sót, a fűszerezést, ezért a főzés során ezek használatát nyugodtan elhagyhatjuk. A cukor és a zsír is kerülendő, felesleges még ezekkel terhelni a babák szervezetét.

Az ízek birodalmában

Legyen élmény az étkezés!

A hozzátáplálás az Univer Csupajó bébiételek segítségével könnyedén megvalósítható, hiszen a kismamák számos már 4 hónapos kortól fogyasztható bébiétel és gyümölcspüré közül választhatnak. A Magyarországon készült, Univer Csupajó bébiételek nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, valamint glutén-, tejfehérje- és tejcukor allergéneket.

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top