Család

Mit kell tudni a táplálékallergiákról?

Jó tudni, hogy a táplálék okozta allergiák egy része elkerülhető, méghozzá nagyon egyszerű módon: minél később ismerkedik meg a baba az allergén élelmiszerrel, annál erősebb immunrendszerrel fog megbirkózni vele. Ha a családban, vagy valamelyik közeli rokonnál előfordult már valamilyen táplálékallergia, akkor érdemes fokozottan odafigyelni annak a tápláléknak a bevezetésénél, hiszen a kicsinél is előbukkanhat az allergiás hajlam. Leggyakrabban a tej és a tejtermékek, a tojás és a glutén fogyasztása okoz problémákat, de mivel a tünetek általában nem egyértelműek, ezért kiszűrésükhöz és elkerülésükhöz gondos odafigyelés szükséges.

Lisztérzékenység (cöliákia)

A lisztérzékenység egy örökletes betegség, amelynél a búzában, árpában, a rozsban és a zabban megtalálható fehérje, a glutén károsítja a vékonybél nyálkahártyáját, ezzel gyulladást, és felszívódási zavart idézve elő. A betegség során a tápanyagok felszívódásáért felelős bélbolyhok fokozatosan tönkremennek, elhalnak, ennek következtében pedig az ételekben lévő tápanyagok nem tudnak felszívódni.

A betegség első tünete, hogy a baba széklete megváltozik, emellett pedig fokozottá válik a gáztermelés, amitől a kicsi hasa felfúvódik, fájdalmas görcsök gyötrik, és vészesen csökkenhet a súlya is. A lisztérzékeny gyerekeknek gluténmentes étrendet kell kialakítani, rizsből, kukoricából, burgonyából, gluténmentes tésztából és kenyérporokból készült ételeket ehetnek. Gyümölcsöt, zöldségféléket, hús- és tejtermékeket, illetve zsiradékokat ugyanúgy fogyaszthatnak, mint bárki más, vigyázni kell azonban a boltokban megvásárolt élelmiszerekkel, mert nagyon sok élelmiszer-aromában, állományjavító- és adalékanyagban ott van a glutén, így vásárláskor érdemes alaposan tájékozódni. Jó hír, hogy egyes boltokban már külön polcokon kínálják a gluténmentes élelmiszereket.

Tejallergia (tejfehérje allergia és laktóz intolerancia)

A tejallergiából kétfélét is ismerünk: a tejfehérje allergiát és a laktóz, azaz tejcukor érzékenységet. A tejtermékek fogyasztását érdemes a savanyított tejtermékek bevezetésével kezdeni – 1 éves kor körül -, a tejjel pedig akár éveket is várni. Különösen akkor, ha a családban bármelyik érzékenység előfordult.

Gyakran tévesztjük össze a tejfehérje – laktalbumin vagy kazein – allergiát a laktóz intoleranciával. Itt a tünetek igen változatosak lehetnek, de legjellemzőbb a hasmenés. Szerencsére tejfehérjementes étrenddel a kicsik általában 1-3 éves korukra kinövik, ezért érdemes lehet addig elkerülni a teljes tejfehérjét tartalmazó élelmiszereket, és legalább egyéves diétázást tartani. Tejfehérje allergia esetén a marha és borjú fogyasztását is kerülni kell, illetve bizonyos felvágottak sem fogyaszthatók.

A tejcukor érzékenységet (laktóz intolerancia) a laktáz enzim hiánya vagy csökkent termelése okozza. Ez az enzim felelős a tejcukor lebontásáért, hiányában pedig emésztési zavarok alakulhatnak ki. Ismerünk veleszületett laktóz intoleranciát, ez azonban igen ritka – a világon mindössze néhány ilyen eset van. Ami sokkal inkább elterjedtebb, az az elsődleges intolerancia, amikor az érzékenység ugyan veleszületett, de a csak fokozatosan alakul ki. Az elsődleges laktázhiány rendszerint 4-5 éves kor után jelentkezik, mivel hároméves kor körül az emberek egy részében fokozatosan megszűnik a laktózbontó képesség, leáll a laktáztermelés. Ilyenkor a tej vagy tejtermékek fogyasztása haspuffadást, hasfájást, hasmenést, olykor hányást is eredményezhet.

Tojásallergia

Mivel gyermekkorban jelentkezik leggyakrabban, a tojásallergia szempontjából elsősorban a gyermekek veszélyeztetettek. A tojás fehérjéje és sárgája is okozhatja, legjellegzetesebb tünetei pedig a bőrkiütés, az ajak és szemhéjduzzanat, ekcéma és a légúti panaszok. Ha bebizonyosodik az allergia, a tojást teljesen el kell hagyni a kicsi étrendjéből, és a főzés során a tojást burgonyakeményítővel vagy tojáspótló porral helyettesíthetjük. A tojásallergiásoknál előfordul, hogy a csirkehús fogyasztása is allergiás reakciót válthat ki, ezért óvatosan adjunk a kicsiknek belőle. A tojásallergia azonban könnyen megelőzhető, ha a baba 9 hónapos kora előtt egyáltalán nem kap tojást, és egy éves koráig is csak a sárgáját kóstoltassuk meg.

Mit kell tudni a táplálékallergiákról?

Allergiamentesen

Az Univer Csupajó bébiételek sem allergéneket sem pedig hozzáadott cukrot nem tartalmaznak, ezért biztonságosan adhatók a babáknak akár négyhónapos kórtól is. A Magyarországon készült, Csupajó bébiételek segítenek abban, hogy a kicsik koruknak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot fogyasszák. Az Univer által gyártott bébiételek nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, valamint glutén-, tejfehérje- és tejcukor allergéneket.

További információk!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top