Család

Segítség! A fiam lánynak képzeli magát! – Dr. Ranschburg válaszol

A nemi identitás fogalma kb. 6 éves korra rendeződik a kisgyerekekben, de ebben a témakörben is okozhatnak furcsa fejtörést szüleiknek.

Tisztelt Ranschburg Tanár Úr!

Segítség! A fiam lánynak képzeli magát! - Dr. Ranschburg válaszolA 4 éves ikreim miatt kérem a segítségét. Fiú, lány, úgy, ahogy ki van találva. Gyönyörűen fejlődnek, okosak. 2,5 éves korukban kerültek óvodába, de csak délelőttönként. Szerettek járni, szívesen mentek. Mindig úgy öltöztettem őket, hogy a kislányt kislánynak (szoknya, ruha stb.), a kisfiamat fiúnak. Télen kezdődött a gond. Koppány imádja a zenét, imád táncolni. Ha zene szólt, ő mindig „pörgős szoknyát, kopogós cipőt” akart felvenni. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hisz a tánchoz ez hozzátartozik, persze kicsi gyerek, neki is tetszik. 2-3 hét után elhagyta ezt a szokást. Novembertől kezdtem dolgozni, sikerült egy műszakos állást találnom, ami egészségügyben elég ritka. Most ősszel nyílt egy görög katolikus óvoda a kórházunkban, áthoztam őket ide, talán ezt az óvodát még jobban szeretik, mint a régit.
Nyáron, úgy augusztus körül kezdődött újra a rémálom. Már nemcsak akkor akart lányruhát felvenni, ha táncolt, hanem mindig, ha itthon van. Közli, ő nem Koppány, hanem Sisi. Jázmin minden olyan ruháját magára húzza, amely csillog, rózsaszín vagy pörgős. Ha szerepjátékot játszanak, csak ő lehet az anyuka, ugyanakkor fiús játékokkal
szeret játszani: autók, vonatok, motorozik. Az óvodában, ha rajzolnak, mindig rózsaszín ceruzát kér. Ha dicsérjük, milyen erős, bátor, igazi férfi, közli: ő nem fiú, ő lány.
Nem értem, mi történt. Mit rontottunk el? Férjemmel jó házasságban élünk, szeretjük egymást, van egy nagy testvérük, Máté, ő is szereti őket.
Imádja az állatokat, félelmetesen okos, csodálatos memóriája van. Nagyon szépen énekel. Csupa szív kisfiú. Jázminnal nagyon jó a kapcsolata, nem szoktuk őket szétválasztani. A játékokban inkább ő a domináns, Jázmin az engedékeny.
Próbálom az ő ruhatárát is úgy kialakítani, hogy színes legyen, piros, narancs, sárga.
Volt genetikai vizsgálat magzatkorukban, teljesen normális férfigénállománnyal rendelkezik.

Kérem, segítsen, hogyan kezeljük ezt a dolgot, mit tegyünk, hogy ne sérüljön kicsi Manócskám?
                                                                       

                                                                              Köszönettel:
                                                                                                  egy anyuka

Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet!   

Kedves Levélíró!

Segítség! A fiam lánynak képzeli magát! - Dr. Ranschburg válaszolBiztos, hogy nem rontottak el semmit – mégsem kizárt, hogy nagy baj van. Ma sem tudjuk egész pontosan, hogyan alakul ki a nemi identitás – a kicsi gyereknek az az élménye, hogy ő fiú (vagy: ő lány), de az biztos, hogy ebben nemcsak szociális hatások (a tény, hogy fiúnak vagy lánynak neveljük, öltöztetjük őt) játszanak szerepet, hanem van valamilyen veleszületett „tudás”, „sejtelem” az emberben a saját neméről. Ez a sejtelem a legtöbb esetben megegyezik a gyerek biológiai nemével – néha azonban nem.
Gyorsan megjegyzem: levele alapján nem vagyok egészen biztos abban, hogy Koppány esetében valóban fennáll ez az „identitászavar”. Azt írja: viselkedése, érdeklődése, játékszerei általában fiúsak, és ez jó jel! A kislányruhák iránti vonzalma önmagában nem bizonyítja a problémát. Ha fürdetésnél, öltözködésnél sohasem tesz megjegyzést nemi szervére vonatkozóan – pl. azt, hogy nem ilyet szeretne, hanem olyat, mint a lányoké –, szintén biztató jel.
Aggodalmát azonban megértem és osztom: a végleges és megfordíthatatlan nemi identitásnak 6 éves korra „illik” kialakulnia. Mindenképpen szakorvosi és pszichológiai vizsgálatokat javasolok, további tanácsokat kizárólag ezek birtokában lehet megfogalmazni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top