Segítség! Mást szeret a gyerekem – Dr. Ranschburg válaszol

Tisztelt Tanár Úr!

Négy és fél éves a kislányunk. Okos, ügyes és hihetetlenül önálló már egészen kis kora óta. Nem fél senkitől, mindenkivel pillanatok alatt összebarátkozik. Nagyon szeretjük, igyekszünk nem elkényeztetni, de a lehetőségeinkhez mérten mindent megadni neki. Amióta elkezdtem dolgozni, az oviba sajnos se vinni, se onnan elhozni nem tudom. Ez a feladat általában az apjára hárul, aki szintén elfoglalt, így néha a nagyszülők vagy a sógorék viszik haza. A hétköznapokon kevés időt tudunk együtt tölteni, ami – elismerem – rossz, de szükség van mindkettőnk keresetére. Azt, amit a lányom a minap mondott, nem tudom másra fogni, mint ezekre az okokra.

Tegnap az egy évvel idősebb unokatestvére szülinapjára mentünk. Szeret ott lenni, bár én nem szeretem, ha sokat van náluk. Például teletömik édességgel. Nem követelik meg a gyerekeiktől, hogy vécézés után, vagy amikor hazajönnek, kezet mossanak, vagy rendszeresen jéghideg italt adnak inni a gyerekeknek. Én ezeket már kicsi korától megtanítottam a lányomnak. A sógorék a férjem szüleivel együtt csak nevetnek ezen – nem felhőtlen a kapcsolatunk.

Nos, a lányom tegnap este az ágyban azt találta mondani nekem, hogy neki jobban tetszik a sógornőméknél. Rosszulesett a kijelentés, de nem firtattam. Ma reggel meg azt mondta az apjának, hogy jobban szeretne a sógorunkkal lenni. A férjem megkérdezte, miért. Először nem tudott válaszolni, aztán kibökte, hogy náluk több a játék, és az unokatestvérei is ott vannak.

Először én sírtam el magam… Lehet, hogy hibáztunk, de végül azt válaszoltuk: jó, akkor csomagoljon. Szégyellem magam, de direkt gonoszkodtunk vele. Először rémülten sírni kezdett, kiabált, hogy nem megy, de azt hiszem féltékenységünkben, sértettségünkben pont ez volt a célunk. Mondanom sem kell, az apjának is rosszulestek a szavai – ő is sírt –, most nem is akarja már, hogy magunkkal vigyük a zalakarosi kiruccanásunkra. Nem tudom, hogyan békéltessem meg őket…

Üdvözlettel:
Boglárka

Kedves Boglárka!

Nagyon kérem, mondja meg a férjének is: számolják fel ezt a gyermekes érzékenységüket, mert önmaguknak és kicsi lányuknak is sokat árthatnak vele. Ennek a kislánynak Önök a szülei, számára pedig – adott pillanatban bármit mond vagy érez – Önök a legfontosabb emberek a világon. A biztonságot, a létezés örömét és értelmét nyújtják neki, és ez a gyerek el sem tud képzelni annál szörnyűbbet, mint hogy a szüleit – vagy a szeretetüket – elveszítheti. Persze neki nagyon jó az unokatestvérénél, és valahogy ott gomolygott benne, milyen kellemes az, hogy ott annyi mindent szabad, amit itthon tilos. Megpróbálta ezt az élményét megosztani szüleivel, de még nem érti – ezt Önöknek kell érteniük –, hogy nem egészen azt mondta, amit kifejezni vágyott. A gyerek most megrémült, és Önök jogosan éreznek bűntudatot. Bosszút akartak állni a gyerekükön, és szorongást, irracionális bűntudatot, keserűséget ébresztettek benne. Tegyék jóvá. Éreztessék vele, mennyire szeretik – teljesen függetlenül attól, mit mond időnként ez a kicsi lány. És mondják el neki: eszükben sincs nélküle elmenni Zalakarosra!