Család

Marci fodrásznál…

Marci és Kata már békésen alszanak. Hosszú volt a mai nap. Marcit fodrászhoz vittük. Ez egy 2,5 éves "nagyfiú" életében bizony fontos esemény. Nagyon izgultunk, hogy hogyan fogja viselni az olló közelségét, mert utoljára sajnos kudarcba fulladt a frizurakészítés. Marci ugyanis a felénél elunta, és hisztizve jelezte, hogy cseppet sem érdekli a legmodernebb hajvágási technika.

Arra készültem, hogy most is ilyen tortúra vár ránk, de tévedtem. Marci már tényleg okos „nagyfiú” lett, és hősiesen viselte még a hajvágógép zúgását is. Kata azért nem volt ennyire megértő az új zajokkal szemben, ezért őt folyamatosan ringattam a karomban, hát mit mondjak, azért én is elfáradtam. Valahogy úgy emlékeztem rá, hogy egy 6 hónapos baba súlya sokkal kevesebb. Tévedtem.

A jutalom persze megint játszótér volt, sőt mellé még gyümölcsjoghurtot is kaptak a kislurkók. Annyira nem volt jó ötlet, mert teljesen összekenték a ruháikat, de legalább remekül érezték magukat. Ma a hinta volt Marci kedvence, aki tényleg úgy érezte, hogy szárnyakat kapott. Végig kacagta a délutánt.

A mai nap csúcspontja azonban az esti fürdetés volt. Úgy döntöttem, hogy a két csöppséget egyszerre fogom megfürdetni a „nagy” kádban. Hihetetlen, hogy Kata mennyire élvezte a bátyja bohóckodását. Folyamatosan fülig ért a szája, miközben a kisfiam szappanhabszakállal és sípoló gumikacsával szórakoztatta. Amíg Kata bársonyos puha bőrét törölgettem és kenegettem, addig Marcika „megmosta” a frissen vágott haját. Édes volt, ahogy próbálta felhabosítani a sampont a pici fején, persze mondanom sem kell, hogy nem sok sikerrel.

A ma esti fürdetés végére apa is hazaért, így a mosolygó Katát a kezébe nyomtam, amíg rendbetettem Marcit is.

Egy anyuka naplójából 2.

 

Illatosan és tisztán annyira cukik voltak, hogy nem tudtunk betelni az ölelésükkel. Egyszerűen imádom a puha kis érzékeny bőrük érintését, amelyre akkor is nagyon kell vigyázni, amikor a ruhácskáikat mosom, de nekem nem jelent gondot, már egy ideje a „gyöngyöket” hívom segítségül, amelyek kíméletlenek a foltokkal, de kíméletesek az érzékeny bőrhöz.

 

Elárulom a titkom:

A „Pearls”, azaz „gyöngyök” szó arra az új és egyedülálló technológiára utal, aminek eredményeképpen az aloe vera mikroszkopikus méretű gyöngyökbe töltve kerül bele a mosószerbe. A gyöngyök a mosás során védik az aloe verát a feloldódástól, és az csak akkor szabadul fel, amikor viselés közben mechanikai hatás éri a ruhát, például a bőrünkhöz dörzsölődik.

Azért nem kell megijedni, mert ez a dörzsölődés valójában azt jelenti, hogy simogatja a babáim érzékeny bőrét.

 

Mit használok?

Természetesen a speciálisan az érzékeny bőr különleges igényeihez kifejlesztett, bőrgyógyászatilag tesztelt, kiváló teljesítményű Persil Sensitive Aloe Vera mosószert és Silan Sensitive Aloe Vera&Pearls öblítőt, amelyek végtelenül gyengédek a gyermekeim érzékeny bőréhez, és lágy illatukkal elvarázsolnak, miközben makulátlanul tisztára mossák a ruháimat.

 

Egy anyuka naplójából 2.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top