Anya lettem – Menjünk kökörcsint fényképezni!

Naná, hogy mindig akad valami dráma a játszótéren. Ha van lapát, akkor nincs matchbox. A fél gyerekszobát nem vihetem le magammal, így végül beláttam, a homokozó az életre neveli Fület. Talán én még egy kicsit hagytam volna, hogy az egész világot a királyságának tekintse, de ezen sem érdemes már lamentálni.

Egyik nap Zsombor az egyik nagyobb fiútól megszerezte – mert ugye, elkérésnek nem nevezhető, amikor odamegy, megfogja és elveszi, a beszéd pedig még mindig morgás szintjén áll nála – az autóját. Dávid anyukája igazán rendes volt, és együttműködő, mert azt mondta a fiának, hogy „hagyd, a kisebbek úgyis gyorsan megunják a játékokat, addig építsünk utat”. A kisebbek lehet, hogy hamar megunják a játékokat, de az én fiam, ha valamit a fejébe vesz, ugyanolyan csökönyös, mint az anyja.

Dávid autópályákat épített, a fiam pedig boldogan játszott az autóval. Arra vetemedett, a fiam, természetesen, hogy el is hasalt a homokban, hogy jobban lássa, hogyan küzdenek meg az autó kerekei a homokszemekkel. Azonban hiába reméltem – és hiába remélte Dávid –, hogy Zsombor egyszer csak elunja az autót, mert a fiamat semmi más nem érdekelte. Úgy hordozta körbe a kék autót, mint Attila a véres kardot győztes csata után. Igen, néha még kiáltott is egyet-egyet. Végül nagy sírás közepette visszaadtuk az autót, mielőtt elindultunk haza. Szerencsére az úton több trolival is találkoztunk, így volt vigasz.

A hétre jutó második homokozói afférnál én nem voltam jelen. A fiamnak jó dolga volt, egy egész napot a nagyival töltött. Remélem, hogy a gyerekeim jó sok unokával ajándékoznak majd meg, mert amíg nekem szigorú és következetes szülőnek kell lennem, a nagyiknak csak szeretniük kell a gyereket. Természetesen a konyhából előkerült minden kedvence, és a napi két játszóterezés sem volt lehetetlen. A fiam boldog volt, elleste a nagyobbaktól, hogyan kell rendeltetésszerűen használni a csúszdát, és mellékesen megtámadott egy kislányt, illetve a kislány kezében a csokoládét. Az ifjú hölgy valamilyen csokoládés szeletet evett, de éppen a másik irányba nézett, és az arra elrohanó fiam nemes egyszerűséggel leharapott egy falatot a csokijából. Egy ragadozó gyorsaságával csapott le, és mire a felnőttek kapcsoltak, már el is tüntette a falatot.

Itt a csillaggeneráció! Indigó- és kristálygyerekekről olvashatsz!

Tanítom Fülnek az „enyém”, „tied”, „övé” fogalmakat, de a pasigén igencsak megnehezíti a dolgom. A fiam nemcsak a nagy autók (troli, busz, villamos) iránt viseltetik végtelen rajongással, hanem a hallása is szelektív. Már most. Az „anya könyve, ne vedd le!” mondat úgy pereg le róla, hogy közben rám se néz. A tekintélyem megőrzése végett ilyenkor összeakasztjuk a bajszunk, de a gyerek sem hagyja magát. A kis pelenkás kifejlesztette a krokodilkönnyekkel keservesen sírás művészetét. Néha tényleg megijeszt, hogy a lelkén kívül valami más is fáj, de utána bosszús is leszek magamra, mert mindig kiderül, hogy csak színészkedett.

A gyerek nélkül töltött 24 óra felszabadító volt. Olyan könnyűnek éreztem magam, mintha 10 kg-ot fogytam volna, ráadásul egész napos szabadságom egybeesett az első igazi tavaszi nappal. Farmerdzseki és végtelen idő. Boldogság. Az volt a legjobb, hogy nem kellett arra gondolnom, mikor kell enni adni a gyereknek, mikor mi következik a napirendjében, ha éppen egy megállóval tovább utaztam, akkor többet nézelődtem, mint terveztem. Este pedig találkoztam az urammal, és kézen fogva mentünk az utcán. Nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára, mert az utcán manapság a gyerek kezét fogjuk. Itthon nem kellett a hangerőre figyelni, mert nem volt, aki felébredhetett volna tőle. Szokás szerint későn aludtam el, de későn is ébredtem.

Azt álmodtam, hogy nem pakoltam be a gyereknek pólót, mert nem gondoltam, hogy a tél után egyből a nyár jön, és a fiam izzad a játszótéren. Nagyon melegem volt nekem is. Felébredtem, éreztem, hogy a reggeli nap süti a fejem. Fél 10 volt. Mérhetetlen luxus egyhuzamban ennyit aludni. Reggelre eltűnt minden fáradtságom, minden nyűgöm.

Fül egyáltalán nem leste, hogy mikor megyünk már érte, de kaptunk egy mosolyt.

A beköszöntő tavaszt egy családi kirándulással is megfejeltük. A világ középpontjába „anya” került, azaz én, és minden adott volt a lelki harmóniámhoz. Elmentünk a Sas-hegyre (http://sas-hegy.hu/) leánykökörcsint fényképezni. A férjemnek úgy adtam el az ötletet, hogy jót tesz Fülnek a jó levegő, és ha már arra járunk, viszem a fényképezőgépemet is, hátha virágzik a kökörcsin…

Kökörcsint évek óta szeretnék fényképezni, de eddig mindig lemaradtam a virágzásról. A majd egy kilométeres túrát úgy abszolváltuk, hogy én minden fűszálat lefényképeztem, Fülre pedig az apja vigyázott. Néha őket is fényképeztem, mert jók együtt. A fiam tisztességgel végigjárta az utat, hol a saját lábán, hol pedig az apja nyakában. Lefárasztása igen jól sikerült, már az autóban azonnal elaludt, sőt azt is végigaludta, amíg az anyja megejtette a vasárnapi bevásárlást. Ebéd után újabb alvás következett, de akkor családi. Az apjával annyira csendben vártuk, hogy Zsomborhoz megérkezzenek az álommanók, hogy mi is elaludtunk a kanapén.