Család

Együtt gurul a család

Jókedvre derít és garantáltan környezetbarát. Kiváló szabadtéri sport, amit a közhiedelemmel ellentétben nem csak fiatalok űzhetnek. Van kedvetek együtt gördülni?

Talán különösnek tűnik, de a görkorcsolyát már az 1700-as években ismerték, és elsősorban közlekedési eszközként volt használatos. Manapság több, mint 20 millióan húzzák a lábukra nap mint nap, hogy kikerüljék a közlekedési dugókat, vagy így kapcsolódjanak ki.

S hogy miért remek választás a görkori a család egésze számára?

A görkorcsolya segítségével friss levegőn mozoghattok, levezethetitek az iskolai és munkahelyi stresszt, miközben fejleszthetitek koncentráció- és egyensúlyérzéketeket. Gyerekek számára azért is praktikus, mert megtanulhatják, hogyan osszák be erejüket, emellett gyorsaságukat is nagyszerűen fejleszti.

Anyukák számára jó hír, hogy a görkori kiválóan formázza a far- és combizmokat, az irodai munkában ellustult apukákat pedig jól átmozgatja.

A gyerekek szülői felügyelet mellett már hatéves kor körül elkezdhetik a görkorizást.

Nagyobb városokban működnek úgynevezett görzenálok, ahol ügyességi pályákon gyakorolhattok, és szakképzett oktatók segíthetnek nektek, felnőtteknek is, hogy bátrabban csatlakozhassatok gyermeketekhez.

Figyeljetek arra, hogy megfelelő felszereléssel vágjatok neki a görkorizásnak, hiszen komoly sérülésektől óvhatjátok meg magatokat.

Együtt gurul a családFontos, hogy a cipő mindenképpen jól fogja a bokát, ám ne legyen túl szűk, mert elszoríthatja a lábat, és törheti a bokát. Célszerű tehát a cipőnk méreténél 1-2 számmal nagyobb korit választani; de a gyerekeknél praktikus lehet olyan darabot vásárolni, amit a folyamatosan növő lábhoz tudtok igazítani. A védőfelszereléshez tartozik a csukló- és térdvédő, kicsiknek pedig tanácsos még könyökvédővel és bukósisakkal kiegészíteni a felszerelést.

Az olcsóság sajnos itt is megbosszulhatja magát, így érdemes szakember segítségét kérni, és szakboltban vásárolni, ahol a karbantartásra vonatkozóan is hasznos trükköket tanulhattok meg. Ha tehát városi dugóba rekedtetek, vagy csak közös mókázásra vágytok, kapjátok elő a szekrény mélyéről a korikat, és ti magatok se legyetek restek ezt a kipufogógázmentes gurulást választani! E sport segítségével legalább gyermeketek is megtapasztalhatja, hogy ideig-óráig szülei is csetlő-botló emberekké válnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top