2011. Január 10.

Milyen világba érkezünk?

Az ember világrajövetele a világon mindenütt hasonló, ideális esetben pontosan ugyanazon az "ajtón" távozunk az édesanyánk méhéből, ahol bejutottunk. És ezen semmiféle kulturális közeg nem változtat. Azon azonban igen, ahogy megítélik az ember születését, annak helyét és körülményeit, illetve hogy kik között, hogyan történhet.

Törzsök Kata

A világ nagyobbik felén az asszonyok a természet közelében élnek, annak ritmusa szerint. A saját testüknek is megvan a maga ritmusa, így ez az életükben nem valami misztikus dolog, hanem természetesen működő folyamat. Ahogy egy nő érik és fejlődik, az első menstruációját megünneplik, ha a fiú elér egy kort, őt szintén férfivé avatják, aztán eljön az a kor, amikor megházasodnak és gyermekeik lesznek. A halál, a születés és a kettő közötti összes stáció jól nyomon követhető az életükben – szánnak időt arra, hogy megfigyeljék, átéljék, megünnepeljék ezeket az alkalmakat. Amikor életemben először kérdeztem meg egy nepáli asszonyt arról, hogy ott lehetek-e a szülésénél, bambán nézett rám, majd megkérdezte, miért, nálatok hol szülnek? Nem is értette, hogy nekem miért olyan fontos mindez, nem értette, hogy miért szeretnék tőle tanulni, és legfőképpen azt nem értette, hogy pontosan mit.

Egy londoni édesanya első közös pillanatai újszülött kisbabájával.
Az anya állapotát szinte végig műszerekkel ellenőrizték a kórhában

Nők ölelésében

A szülés éjszaka kezdődött, a férj és a gyerekek aludtak tovább, csupán az anyós kelt fel, hogy felszítsa a tüzet a konyhában. Januárban fent a hegyekben éjjel már meglehetősen zord a hideg, viszont fűtés nincs a házakban, ezért előszeretettel építik a fekhelyeiket az állatok vagy a konyha fölé, ahol nagyobb a meleg. A vajúdó nő lement a konyhába, ott meleg volt. Amikor jöttek a méhösszehúzódások, mozgott, ringott, kiabált, az anyósa folyamatosan meleg olajjal masszírozta. Egyetlenegyszer sem mondta neki, mit hogyan csináljon. A fájások szünetében elkezdte feltenni a teát, vizet tett oda, elkezdte a reggelit megfőzni. Ahogyan a nap felkelt, asszonyok érkeztek, akik az aratás utáni földet trágyázták, be-benéztek, beszélgettek, nevetgéltek. Szép lassan a család is felkelt, a gyerekek pedig játszottak vajúdó anyjuk, nagynénjük mellett. Aztán amikor a szülési kontrakciók begyorsultak, és érezte, tudta minden jelen lévő nő, hogy ez már a kitolási szakasz, megölelték, és ellentartottak minden oldalról, az anya pedig ebben a biztonságos asszonyi körben, tökéletesen befelé figyelve megszülte második gyermekét.

Ismerős folyamat

A jövevényt nem kapta el senki, a feje koppant a döngölt padlón, majd még percekig nem nyúltak hozzá, csak nézték meghatottan. A gyerek pedig egy rövid felsírást követően csöndben figyelt. Amikor feleszméltek az élet csodájának valóban megbabonázó pillanatából, szépen lassan felemelték, megnézték, egészséges-e, megvan-e mindene, az asztrológus számára megjegyezték az órát és a percet. Egy előre elkészített borotvával elvágták a köldökzsinórt, aztán mentek mosdatni, majd kezdődött a masszázs. Az egyik nő – mindenki pontosan tudja, mi a dolga – leült a tűz mellé az éppen megszületett kisemberrel, és megmasszírozta biztos, olajos kezével. Addig az anya a ház mögött megszülte a méhlepényt, majd anyósával eltemették, azután visszatért a házba, hogy kilenc napon át a többiektől elkülönülve a konyha egy részében, ahol a legmelegebb van, csak a gyermekével foglalkozzon, szoptasson és masszírozzon. Ebben a rövid időszakban egy tapasztalt női rokon, barát mindennap eljön, és az anyát is megmasszírozza, hogy ő is mielőbb megerősödjön.

Menekültsátor Dél-Szudánban – az afrikai édesanya ezen az átmeneti
szálláshelyen adott életet kisbabájának

Ezeknek az asszonyoknak senki sem mondja el, hogyan szüljenek, ezek az asszonyok egészen pici koruktól fogva látnak szüléseket, boldog és boldogtalan végűt egyaránt. Az, ami velük történik, egy már ismerős folyamat, és mint ilyen, nem félelmetes, hanem százszor végignézett esemény. Itt a szülés az élet része. Nem meglepő az sem, hogy vannak asszonyok, akik orgazmust élnek át a szülésük alatt – de miért is lenne az, hiszen pontosan az az öröm is jelen lehet a gyermek világrahozatalakor, mint a megfoganás idején.

Megénekelni a várandósságot

A Fidzsi-szigetek lakói a fogantatástól kezdve folyamatosan beszélnek a terhességről, tanácsokat adnak a várandós asszonynak, így fejezve ki saját felelősségüket is a közösség legifjabb tagjának megszületésében. Új-Zélandon a maori asszonyok a terhesség folyamatát éneklik el időről időre a várandós nőnek és a babájának. Számos közösség azonban tiltja vagy kerüli magáról a terhességről való beszédet, beszélgetést is. Ilyen volt például a legutóbbi időkig a vidéki Írország vagy Görögország, de India és Nepál bizonyos részei még napjainkban is.
A fogantatást a brazíliai tapirape törzs tagjai szerint a bébik döntik el. A szellemgyerekek beköltöznek egy időre egy méhbe, és ha tetszik nekik, csak akkor maradnak. A varázsló gyakran marasztalja őket énekével, „jó hely, jó anya, maradj”.

Vannak kultúrák, ahol az asszonyok egy erre fenntartott házban, kunyhóban szülnek (Pakisztán, Afganisztán, Délkelet-Ázsia), míg más kultúrákban ennek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, szabad ég alatt – mint egy észak-amerikai indián törzs –, vagy akár hajón, igluban, mint az inuitok, vagy egészen egyszerűen otthon, de azon belül valamilyen elkülönített részen hozzák világra a gyerekeiket. A Közel-Keleten pedig női fürdőházakba kellett menni szülni – vagy ahogyan Afrika bizonyos részein hívják, menstruációs vagy holdkunyhóba –, amelynek az alapja az a tabu, hogy egy nő a menstruáció ideje alatt nem főzhetett, nem nyúlhatott ételhez, nem érinthetett meg másokat, ezért különítették el őket – ez pedig érvényes volt a szülés idejére is. Ugyanez a tiltás a mai napig érvényes számos hindu családban is.

Szerzőnk egy nepáli szülést kísért végig és örökített meg

Ismerős környezetben

A szülőházak jelentősége abban áll, hogy ezek az asszonyok már a menstruáció idején is ezekben a házakban töltenek néhány napot a közösségtől elkülönülten, és aztán ide térnek vissza szülni is. A hely ismerős, megszokott. Azoknak, akik otthon szülnek, szintén nem kell azzal a kellemetlen élménnyel megbirkózni, hogy megváltozik a környezetük. Így szülnek a Yucatan-félsziget mexikói indiánjai, akik pusztán csak arrébb teszik a függőágyaikat, egy pokrócot akasztanak fel, és máris egy ismerős térben különítenek el egy „szülőszobát”. Japánban egészen a legutóbbi időkig a várandós anya hazatért a szülei házába a szülés idejére. Oszakában napjainkban már csak a nők kevesebb mint tíz százaléka utazik haza. Sierra Leonéban a várandós nő szüleinek a falujában kellett szülőkunyhót építenie saját szülésének idejére.

Az észak-amerikai komancsi (comanche) és a sziú indiánoknál is a nő gyakorta, ha az idő engedte, a szabad ég alatt szült. A férj úgy segített, hogy levelekből épített kisebbfajta menedéket, távolabb a törzs táborhelyétől. Ezen a helyen gyakran tűzött le két botot, amelyekbe a nő kapaszkodott a vajúdás alatt. Náluk gyakran segített a férj a szülésnél. Több korabeli metszet ábrázolja az indián férfit, amint a felesége vele szemben, a nyaka köré font karokkal kapaszkodik belé vajúdás és szülés közben, mialatt a női segítők igyekeznek a gyermekre koncentrálni. Az ausztrál őslakosok között bevett szokás volt gumifából font puha szőnyegen szülni. Pápua Új-Guineában a szülésre szolgáló hely egy kis tisztás volt az erdőben, amelyet kúszónövényekkel tettek kényelmesebbé.

A szüléseknél nagyon ritka, hogy egy nőt egyedül hagyjanak. Mexikóban például a bába már a találkozásuk első alkalmával, aztán végig a várandósság alatt, amikor találkoznak, masszírozza a várandós nőt. Nepálban, Indiában és Ázsia déli részén is a szülés fontos része a masszázs. A segítők, akik majdnem mindig tapasztalt, többször szült asszonyok, a vajúdás alatt folyamatosan testileg is szorosan együtt vannak a szülő nővel, masszíroznak, érintenek. Ma már tudjuk, hogy az érintésre – csakúgy, mint a csókolózás, a szeretkezés vagy a meditáció alatt – a szervezetünkben oxitocin, „boldogsághormon” szabadul fel, amely a szülés közben segíti a méhösszehúzódásokat, illetve később a tejelválasztás megindításában játszik fontos szerepet.

Az újszülött szinte rögtön finom masszázst kap

Steril biztonság

A nyugati zsidó-keresztény kultúrkör országaiban – jellemzően Észak-Amerikában és Európában –, ahol a városi életforma a jellemzőbb, a szülések túlnyomó többsége kórházban zajlik. A várandós anyának a várandósság alatt számos ultrahangvizsgálaton, vérvételen kell túlesnie, ellenőrzik a vércukorszintet, a vérnyomást, a modern technika segítségével súlyos betegségeket szűrnek ki, és szövődményeket előzhetnek meg. Viszont a közeg és az asszisztáló személyzet idegen, így természetesen merült fel az igény a 70-es években, hogy az anyák mellett legyen ott valaki, akit ismernek, szeretnek. Mivel azonban a női közösségek már sem akkor, sem azóta nem bírnak akkora jelentőséggel, maradt a férfi a nő oldalán, aki bemehetett vele, hogy lelki támaszt nyújtson. A gyors kulturális változás, amely a férfiakat a szülőszobába „terelte”, még nem feltétlenül tudta a férfiak belső világát is ehhez alakítani. A szülés alatt a szülésznő van a legtöbbet a vajúdó nővel vagy párral, folyamatosan ellenőrzi a szívhangot, az anya vérnyomását.

Magyarország felemás helyzete

Az otthonszülés kontra kórházban szülés elmérgesedett vitája Magyarországon valószínűleg azokban az időkben gyökeredzik, amikor a jól bevált bábaság intézményét teljesen leváltotta az orvosi szaktudás – ahelyett, hogy a kettő szorosan együttműködve, egymást tiszteletben tartva segítette volna, segítené a várandós nőket. Napjainkban az emberek elkezdtek a saját ritmusukkal foglalkozni, tudatosan élnek, figyelnek a testük jelzéseire – és egyre többen vannak közöttük, akik az otthonszülést választanák a kórházi körülmények helyett. A civilizációnkban elengedhetetlen szabályozás és a törvények azonban nem követték ezeket a változásokat, igényeket. Szükségünk van arra, hogy megtanuljuk a bábáktól, szülésznőktől és asszonyoktól a belső ritmusra figyelés és a szülés tudományát, ahogy szükségünk van arra is, hogy megtanuljuk az orvosoktól az életmentés tudományát – a kettő csak együtt működhet igazán.

Az anyát az orvos a fertőzésveszély elkerülése miatt csak gumikesztyűvel érinti, a szája előtt pedig maszkot visel. Amikor jön a kitolási szakasz, az anyának fel kell feküdnie a szülőágyra, hogy ebben a kevésbé kényelmes helyzetben nyomja ki a gyerekét. Vitathatatlan tény, hogy ebben a steril környezetben jóval alacsonyabb a csecsemőhalandóság, mint a harmadik világ országaiban, de igaz lehet az is, hogy lenne még mit javítani az ellátás személyesebbé tételében, ami feltehetően mindenki hasznára válna.

Minden kultúra rejt magában olyan tudást, amelyet érdemes megtanulni, és a lehetőségeinkhez, a tudásunkhoz mérten érdemes beépíteni az életünkbe. Nincs ez másképp a szüléssel, a születéssel sem. Van mit tanulnunk más kultúráktól, amelyek őrzik még azt, amit a tudomány világában való erőteljes menetelésünknek köszönhetően mi már elvesztettünk.

2005-ben Budapesten tartották a II. Bábakonferenciát, ahol Michael Odent, francia szülész-nőgyógyász előadásában az ideális szülési körülményekről beszélt. Három fontos alapelvet emelt ki: csekély fény, mert a túl sok fény nem segíti az izmok ellazulását; meleg, ami viszont segíti az izmok elernyedését; és minél kevesebb árgus tekintet. A világ nagy részén pont így csinálják évszázadok óta. Nekünk már nem is maradt más dolgunk, mint megtanulni azt, hogyan lehetne a kórházi szülés biztonságát a természeti népek bölcsességével összegyúrni.

Milyen világba érkezünk? Cikkünk a Marie Claire decemberi számában jelent meg.