Család

Csak a szülésnél vette észre, hogy terhes

A 31 éves Andrea Curry nagyjából 5 kilót szedett fel néhány hónap alatt, de azt hitte, hogy csak a stressztől hízik. Valójában azonban a második gyermekét várta.
Andrea Curry és kisfia

Andrea Curry és kisfia

Kép: ABC News 

Bár meglehetősen nehezen hihető, hogy egy felnőtt nő nem veszi észre magán, hogy várandós, különösen azok után, hogy korábban már kihordott egy gyermeket, Curry azonban váltig állítja, hogy a kilenc hónap alatt még csak fel sem merült benne a gondolat, hogy esetleg babát vár.

„Minden hónapban pontosan megjött a menstruációm, ezért semmi okom nem volt gyanakodni. Amikor az első fiamat vártam, észrevettem, hiszen akkor elmaradt a havi vérzésem, 7-8 hónapon át jelentkeztek a reggeli rosszullétek is. Egyértelműen éreztem, hogy terhes vagyok” – magyarázta az ABC tévécsatornán adott nyilatkozatában. 

A nő édesanyja annál inkább gyanakodott lánya súlygyarapodásának láttán, amikor azonban feltette neki a kérdést, hogy nem esett-e teherbe, Curry azzal hárított, hogy stresszesen él, és ennek következtében felszedett néhány kilót.

Egy este aztán hirtelen erős fájdalmat kezdett érezni a hasában és a hátában. Élettársa kihívta a mentőket, akik legnagyobb megdöbbenésére közölték vele: mindjárt szülni fog. „Sokkot kaptam, azt hittem az egészet csak álmodom” – emlékezett vissza Andrea, aki egészséges kisfiúnak adott életet.

Bár a meglepetésgyerek születése először traumaként érintette a nőt és családját, ezt hamar felváltotta az öröm: „Ez az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Mindannyian boldogok vagyunk, és Tyler is örül, hogy kisöccse érkezett.”

A riportban megszólaló dr. Ashley Roman klinikai adjunktus szerint bár ritka, de mégsem teljesen lehetetlen, hogy egy nő ne vegye észre, hogy terhes. A jelenség ilyenkor több tényezőből tevődik össze: a súlygyarapodás betudható egyszerű hízásnak, a magzat lehet inaktív, és a havi vérzés szokásos időpontjában a terhesség idején is jelentkezhetnek úgynevezett áttöréses vérzések, melyeket a kismama menstruációnak hisz.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top