Család

Már 18 évesek is keresnek spermadonort

Egyre több az olyan nő, aki fiatalon jelentkezik be online spermabankok szolgáltatásaira. Nemcsak előbb érnek, de úgy tűnik, előbb fel is adják, hogy kapcsolatban neveljenek fel egy gyereket.

Az interneten spermadonor-szolgáltatásra regisztrált nőknek jelenleg körülbelül az egynegyede 25 év alatti – számolt be a Sunday Times. Akadnak köztük nagyon fiatalok, alig 18-19 évesek is. Állítólag azzal indokolják döntésüket, hogy elegük van a kapcsolatokból, és inkább egyedül néznének szembe a szülővé válás kihívásaival.

Sok a 25 év alatti a spermabankok ügyfelei között
Sok a 25 év alatti az online spermabankok
ügyfelei között

Egy húszéves nő, akinek a nevét nem közölték, így nyilatkozott: „Amióta az eszemet tudom, gyereket akartam. Elvetéltem, amikor még együtt voltam a barátommal. Nem sokkal később szakítottunk, de azóta tudom, készen állok az anyaságra. Megvan az anyagi hátterem, rugalmas a munkaidőm, tudom, hogy meg tudnék adni a babának mindent, amire szüksége van. Miért várnék?” – tette fel a kérdést egy alig húszéves nő, akinek a nevét nem közölték.

A szakértők szerint egyre több fiatal nő gondolkozik hasonlóan, ugyanakkor – valószínűleg a hivatalos megtermékenyítési procedúra borsos árai miatt – sajnos sokan választanak engedély nélkül működő klinikákat nyugat-európai országokban. Ez azonban nagy kockázatokkal jár, hiszen a hivatalos utat megkerülő spermadonorok általában nem esnek át a nyilvántartott spermabankokban kötelező szűrővizsgálatokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése