Család

Újabb gyereket vállal Jolie és Pitt

Angelina Jolie és Brad Pitt úgy döntöttek, hogy három adoptált és három vér szerinti gyermekük mellé örökbe fogadnak még egy gyermeket.
Hamarosan többen lesznek
Hamarosan többen lesznek

A sztár szülők állítólag már évekkel ezelőtt megígérték Etiópiából adoptált lányuknak, Zaharának, hogy egyszer a szülőhazájából kap majd egy kistestvért. A család egyik ismerőse egy amerikai lapnak elárulta, hogy Angelina és Brad most látják elérkezettnek az időt az újabb gyermek örökbefogadására az afrikai országból.

Az etióp kislánnyal vagy kisfiúval a Jolie–Pitt família immár hétgyermekes családdá bővül majd. „A hetes mindig is Brad szerencseszáma volt. Angelinával együtt úgy hiszik, hogy ez a szám még több szerencsét és boldogságot hoz majd nekik” – fogalmazott a sajtónak nyilatkozó ismerős.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top