Család

Felfedezték a válógént: öröklődik a szakítás?

Mostantól hivatkozhatunk a génekre, ha ki akarjuk rakni a pasink szűrét. Tudományosan megmagyarázták ugyanis, hogy genetikai oka van, ha nem vagyunk ragaszkodóak.

Felfedezték a válógént - a válásra való hajlam öröklődik?Akik öröklik a válásra hajlamosító gént, egyáltalán nem mennek férjhez, vagy ha megházasodnak is, sokkal nehezebben megy számukra az együttélés, gyakrabban számolnak be veszekedésekkel teli, zűrös kapcsolatokról, párjaik pedig boldogtalanabbak az átlagnál. Ezt állítják svéd tudósok, akik nemrég több ezer, legalább ötéves párkapcsolatban élő nőt és partnerét kérdezték ki.

Az úgynevezett válógént hordozó nők és párjaik körében legalább 50 százalékkal többen számoltak be párkapcsolati válságról, mint a gént nem öröklött nők és társaik közül.

A szakemberek mindezt azzal magyarázzák, hogy a válógén felelős az oxitocin termeléséért, amely többek között például az anyai szeretetet és a ragaszkodást is erősíti. A nők természetes módon termelik az oxitocint, különösen gyerekszülés és szoptatás idején, hogy erősebb legyen a kötődés a babához. De ha a szeretethormon termelése nem megfelelő, előfordulhat, hogy nem vagyunk képesek hosszabb távon kötődni másokhoz.

Vajon a pasik mit szólnának, ha a válógénre fognánk a félrelépést?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top