Anya, értsd meg: felnőttem!

Mitől szülő egy szülő?

Lélektanilag attól, hogy óvja, védi a gyerekét, szurkol neki és közben ernyőt tart fölé. Ha a mögé állás és szurkolás hiányzik, azt nagyon megsínyli a gyerek, még akkor is, ha már felnőtt. Egy csecsemőnél, kisgyereknél nagyon fontos, hogy a gyerekem fejével gondolkozzak, úgy segítsem őt, de nagy trükk a kamaszkor és az utána jövő időszak. Ekkortól ugyanis az válik jó anyává, aki elengedi a gyerek kezét és hagyja önállóvá válni. Hirtelen az ellenkezőjét kell csinálni annak, amit korábban tett az ember, ez pedig nagyon nehéz. Az apáknál érdekes módon kicsit más a helyzet: jellemzően őket kevésbé érdekli a gyerek, és ez a nagyobbacska távolság idővel pont előnyére válik a kapcsolatuknak.

Felnövünk valaha a gyerekszerepből, vagy a szüleinkkel szemben mindig kislányok/kisfiúk maradunk?

A siker kulcsa az, hogy felnőtt, józan, indulatmentes hangon védjük meg a határainkat. Ha átmegyünk az alázatosból dacosba, akkor ugyanúgy gyerekek maradunk, mivel ez egy kamaszmagatartás. Lehet, hogy a lázadáson keresztül kell, hogy vezessen az út, de addig nincs felnőve a gyerek, amíg ezen túl nem lesz. És persze sok múlik azon is, hogy egy szülővel mennyire lehet őszintén beszélni.

Mik a legjellemzőbb játszmák szülő és gyerek között?

Gyakori az anyaszerepért való rivalizálás. Az a nő, akinek az anyasága az élete fő feladata, veszteségként éli meg a gyerek kirepülését, és szinte ujjong, amikor nagyszülőként újra anyává válhat. Ha ebben korlátozzák, akkor elkezd küzdeni: kritizál, súlyos véleményeket alkot az unoka neveléséről, fúrja a szülőket.

Hogyan lehet ezt kezelni?

Nagymamája válogatja. Ha jó személyiségű, akkor az őszinte szó és az elismerés nagyon sokat tud segíteni. Okos dolog dicsérni őt, mert így érzi, hogy nincs leírva, nem sikertelen mint anya. Ezzel csökkenthető benne a talajvesztettség érzése.

Ki viseli nehezebben az leválást: a szülő vagy a gyerek?

Tipikusabb az, hogy a szülő még tartaná maga mellett a gyerekét, pedig az már menne. Ennél sokkal drámaibbak viszont azok a családok, ahol a szülő nem volt igazán szülő. Előbbinél a szülőnek nehezebb, utóbbi esetben a gyerek fájdalma a nagyobb.

Kattints a képre a társulat előadásaiért

Hogyan lehet ezt a folyamatot megkönnyíteni?

Ha nagyon túlkötő a szülő, akkor ott nagyon sok zsarolás, bűntudatkeltés, akár anyagi lefizetés (a szülő beszáll a lakásvásárlásba, fizeti az unoka nyelvtanfolyamát…) nehezítheti a dolgot. Annak a gyereknek, aki arra panaszkodik, hogy sokat számoltatják el, tudnia kell kimondani: „köszönöm, de a szolgáltatást sem kérem”. Akkor utasíthatom el, hogy beleszóljanak az életembe, ha megállok a saját lábamon, és nem használom mankóként a szüleimet.

Honnan tudhatjuk, hogy a leválás sikeres volt?

Ha a karácsonyok és családi ünnepek feszültségmentesek. A karácsony attól nagy próbakő, hogy nincs tennivaló, intézendő, hanem azért jövünk össze, hogy szeressük egymást. Ilyenkor nagyon pucéran jön elő a kérdés, hogy mit kezdünk és hogyan vagyunk egymással. Ha a szülő engedi kibontakozni a felnőtt gyerekét, a gyerek pedig elfogadja a szülőjét annak az embernek, aki, akkor az állandó hiányérzet, a folyamatos feszültség is eltűnik, megkapják mindketten azt a teret a másiktól, amit megérdemelnek. Ahol rendben volt a felnövekedés, ott nincs botrány az ünnepek során.