Család

Ismerd meg Mrs. Facebookot!

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg szombaton titkos esküvőn feleségül vette barátnőjét, Priscilla Chant. De ki is ez a lány, akinek "gyermeke" egy magyar puli, és a világ legfiatalabb milliárdosa miatta tanul kínaiul?

Ismerd meg Mrs. Facebookot!Priscilla 9 évvel ezelőtt, elsőéves hallgatóként, a Harvardon ismerkedett meg az akkor másodéves Zuckerberggel: egy egyetemi bulin a mosdó előtt kígyózó sorban elegyedtek beszédbe egymással. „Egy kissé furcsa, »kocka« srác volt” – idézte fel első benyomásait a lány évekkel később a The New Yorkernek adott interjújában.  

Bár Zuckerberg 2004-ben otthagyta a Harvardot, hogy minden idejét a Facebooknak szentelhesse, Channal ekkor sem szakítottak, sőt Mark később még munkát is adott vállalatánál a lánynak.

Priscilla 2007-ben diplomázott biológia szakon, ezután Kaliforniába költözött és egy évig negyedik–ötödik osztályosokat tanított, majd beiratkozott a San Franciscó-i Egyetem orvosi karára.

Heti egy randevú

Miközben a Facebook mind sikeresebbé vált, a fiatal nő szigorú szabályokat fektetett le annak érdekében, hogy kapcsolatuk ne menjen rá párja munkamániájára: így például kikötötte, hogy Marknak hetente legalább egyszer el kell vinnie őt egy minimum másfél órás randevúra, amit teljesen Facebook-mentesen töltenek.

Bár a sajtó többször kikezdte az időközben milliárdossá lett Zuckerberget, hogy vajon meddig tart ki a „szürke egér” Chan mellett, és mikor választ magának dekoratívabb barátnőt a körülötte – és vagyona körül – legyeskedő bombázók közül, a pár elegánsan tett a rosszindulatú pletykákra. 2010 szeptemberében össze is költöztek: ezt is stílszerűen a Facebookon jelentették be.

2011 márciusában aztán egy közös „gyermekkel” is megpecsételték kapcsolatukat, amikor vásároltak egy magyar pulit, Beastet. Zuckerberg kínai származású barátnője kedvéért egyébként évek óta kínaiul is tanul: állítólag már olyan szintre jutott, hogy el tud beszélgetni párja nagymamájával.

Mark, Priscilla és pulijuk, Beast

Mark, Priscilla és pulijuk, Beast

Forrás: Facebook 

 

Egyszerű ember

 

Bár a 27 éves Priscilla önmagát egyszerű emberként jellemzi, a befolyása jelentős. Zuckerberg minden döntésében kikéri a véleményét és ad a tanácsaira. Állítólag ő ösztönözte azt az újítást is, hogy a Facebookon a felhasználók profiloldalukon feltüntethessék, hogy potenciális szervdonorok.

Chan a múlt héten diplomázott az orvosi egyetemen, és annak dacára, hogy a szombati esküvő után akár a milliárdosfeleségek gondtalan életét is élhetné, ő azt tervezi, hogy dolgozni fog: gyermekorvos szeretne lenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top