Család

104 éves édesanyja ápolja a 87 éves lányát

Megható történet arról, hogy olykor bármilyen idős az édesanya, továbbra is ő gondoskodik gyermekéről.
Kép: dailymail.co.uk

Maria (balra) és Rosario 

Kép: dailymail.co.uk

A most 104 éves Rosario Schielzeth egész életében nagy szeretetben élt lányával, Mariával. „Olyan ez, akár egy spirituális pingpongjátszma kettejük között, ez tartja őket életben” – jellemezte az anya és lánya viszonyát Maria fia, Albert. 

Maria sajnos mindössze 5 évig volt férjnél még az 50-es években, de ez idő alatt is ugyanabban az utcában, a szülőházával szemközti házban élt, majd válása után újra összeköltözött édesanyjával. Az asszony gyermekei felnőttek, más városba költöztek, anya és lánya viszont együtt öregedett meg.

Sajnos az élet úgy alakult, hogy a most 87 éves Maria manapság minden eddiginél jobban rá van szorulva édesanyjára, mert hiába ő a fiatalabb, súlyos demenciában szenved. „A nagymamám olyan türelmes, akár egy szent” – mondta Albert.

Rosario szerencsére kiváló egészségnek örvend és szellemileg is korát meghazudtolóan friss, még szemüvegre sincs szüksége. Maria minden reggel, ébredés után azonnal az anyját hívja. Közösen megreggeliznek, majd az édesanya rövid időre visszavonul a szobájába imádkozni. Ezt követően szinte egész nap beszélgetnek, Rosario informálja lányát az aktuális eseményekről, hogy amennyire csak lehet, aktívan tartsa az elméjét. Szeretnek együtt tévézni is, kedvenc műsoruk a Szombat esti láz amerikai változata, de szívesen néznek mozifilmeket is. 

„A nagymama nem akar meghalni, nem akarja, hogy a lánya egyedül maradjon. Úgy gondolom, ezért van még mindig közöttünk: tudja, hogy a lányának szüksége van rá” – mondta az unoka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top