Család

Szív alakú mezőt ültetett imádott feleségének

Az erdő titkát 17 éven át őrizték a tölgyfák, mígnem egy hőlégballon pilótája fel nem fedezte.

Winston Howes felesége, Janet még 1995-ben, 50 évesen halt meg váratlanul szívinfarktusban. A gyászoló férfi úgy döntött, méltó emléket állít imádott asszonyának: a földjére egy tölgyest telepített, közepén egy hatalmas, szív alakú mezővel, melynek csücske Janet szülőhelye felé mutat.

A 6000 facsemete az elmúlt 17 év során sűrű erdővé fejlődött, azt pedig, hogy mit rejt a mélyében, a gazdán és az annak idején a telepítésen dolgozó kertészeken kívül senki sem tudta.

Szív alakú mezővel állított emléket elhunyt feleségének

 

Néhány napja azonban Andy Collett Howes földje fölött repült hőlégballonjával, és lepillantva felfedezte a mezőt. „Saját hőlégballonom van, és meglehetősen gyakran repülök, de ez volt a legcsodálatosabb, amit valaha odafentről láttam” – áradozott egy brit lapnak.

Az alakzat egyébként a műholdas térképeken is jól látható, ám van még egy titka, melyet még ezek a felvételek sem mutatnak és a ballonpilóta sem láthatta: a mezőt Winston a felesége kedvenc virágával, nárciszokkal ültette be, így a szív minden tavasszal sárgába borulva hirdeti 33 éven át tartó szerelmük emlékét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top