Család

Pénzügyi tervezés a vakáció biztosítéka

A nyári időszak jelentős pluszkiadásokkal jár, amire jobb már előre felkészülni, ha nem szeretnénk, hogy az utolsó pillanatban hiúsuljanak meg izgalmas terveink. Takarékossági tesztünkből világosan kiderült, hogy ebben a zsebbe vágó kérdésben olvasóinknak nagyon fontos a kiszámíthatóság – az más kérdés, hányan tesznek lépéseket ennek érdekében.

Többségünk jó előre takarékoskodik, hogy finanszírozni tudja a nyári vakációt – derült ki a Nők Lapja Café Nagy Nyári Takarékossági Tesztjéből, amelyet csaknem 10 ezer olvasónk töltött ki az elmúlt hetekben. Az OTP Bank támogatásával megvalósult felmérésből egyértelműen látszott az is, hogy a nyári utazás, kikapcsolódás a családok életében olyan jelentősebb kiadást jelent, amire gondos tervezéssel, előzetes megtakarítással tudunk felkészülni: a válaszadók közel 70 százaléka tesz félre egész évben valamekkora összeget a nyaralásra.

Takarékos tervezés a vakáció biztosítéka

Mindössze a teszt kitöltőinek 3 százaléka vélte úgy, hogy a havi fizetéséből simán ki tudja majd fizetni a tervezett nyári programját, de még elgondolkodtatóbb, hogy minden ötödik válaszadónak – pontosan 21 százaléknak – fogalma sincs, hogy miből fogja fizetni ezeket a kiadásokat. Pedig a kiszámíthatóság ebben a kérdésben különösen fontos, nincs annál rosszabb, mint amikor azért töltjük a négy fal közt a nyarat, mert még ha telhetett is volna nyaralásra, nem gondolkodtunk előre.

Rendszeresen félretenni

Az olvasóink közel fele gondolta úgy: a gondtalan nyár biztosítéka, ha rendszeresen félretesz kisebb-nagyobb összegeket erre a célra. További 18 százalék válaszolta azt, hogy akkor tud megtakarítást felhalmozni a nyári utazásokra, amikor valamilyen nagyobb bevétel megdobja a családi büdzsét. Mindössze az olvasók hat százaléka volt annyira előrelátó, hogy régebb óta meglévő megtakarításából tudja fedezni ezeket a kiadásokat is.

A válaszadók 9 százaléka viszont elköveti azt a hibát, hogy „csak akkor foglalkozik ezzel, amikor aktuális lesz”, míg minden negyedik olvasónk hiába tervezgeti régóta a vakációt, nem tudott anyagilag felkészülni rá.

A tudatos tervezés és a rendszeres megtakarítás a vakáció biztosítékaAz OTP Bank szakértője szerint a tervezésnél érdemes átgondolni, hogy milyen rendszerességgel tudunk megtakarítani, illetve, hogy mikor lesz szükségünk a félretett összegre.  „Ha valamilyen többletbevételhez jutunk, például egy rövid távú betét lekötéssel célszerű ezt az összeget gyarapítani.  Amennyiben lehetőségünk van havonta rendszeresen félretenni, akkor érdemes olyan konstrukciót választanunk, amely a rendszeres megtakarítást jutalomkamattal ösztönzi.” – mondta Turny Ákos, az OTP Bank Lakossági Számla és Betét Főosztályának igazgatója.

 

Magabiztos takarékoskodók

Az öngondoskodás előnyei jól látszottak annak a kérdésnek a végeredményéből is, amelyben azt firtattuk: mennyire látszik biztosnak, hogy meg is valósulnak a nagy nyári tervek. Mivel a többség megtakarításpárti, nem véletlen, hogy biztonságban is érzik magukat: a válaszadók csaknem fele – 46 százaléka – teljesen biztos abban, hogy minden rendben lesz. 34 százalék kevésbé volt magabiztos, ők úgy gondolják, hogy „még borulhat a terv”, míg 18 százalék „teljesen bizonytalannak” érzi terveinek megvalósulását – valószínűleg ők azok, akik nem takarékoskodtak jó előre.

“Örömteli, hogy a Nők Lapja Café olvasóinak gondolkodásában fontos szerepet játszik a tudatos tervezés a nyaralás megszervezésében. Fontos, hogy ezt a pénzügyi előrelátást az élet minél több területére, más célokra is ki tudjuk terjeszteni, mert az tovább növeli anyagi biztonságunkat és ezzel együtt önbizalmunkat is” – mondta az eredményeket értékelve Turny Ákos, az OTP Bank Lakossági Számla és Betét Főosztályának igazgatója. 

Takarékos tervezés a vakáció biztosítéka

 

A tesztre érkezett közel 10 ezer válaszból kisorsoltuk azt az 5 szerencsés olvasót, aki 100 ezer forintot kap OTP Takarékszámlán – amit akár még idén nyáron elkölthet!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top